Orbán: szlovák, magyar két jó barát

Orbán: szlovák, magyar két jó barát

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Igor Matovic szlovák kormányfő a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatójukon 2020. június 12-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Magyarország és Szlovákia polgárai kölcsönös tiszteletet akarnak, együtt akarnak működni, vagyis együtt szeretnének sikeresek lenni – idézi az MTI Orbán Viktor miniszterelnököt, aki pénteken Budapesten hivatalában fogadta Igor Matovic szlovák kormányfőt.

A tárgyalás után tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte szlovák kollégájának többek között a felvidéki magyaroknak küldött üzeneteit és gesztusait, valamint a koronavírus-járvány alatt kialakított együttműködést. Közölte azt is, hogy Magyarország büszke az itt élő szlovák közösségre, amely nagyszerű teljesítményt mutat, költségvetési támogatása pedig a négyszeresére nőtt 2010 óta.

A miniszterelnök a következő hónapok történelmi jelentőségű eseményei közé sorolta az új komáromi Duna-híd átadását, a 2022-ig megépülő hat új határátkelőt, továbbá hogy két ponton is összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát és jelentősen, mintegy háromszorosára bővítik a korábban megépített magyar-szlovák gázvezeték volumenét.

Igor Matovic megfogalmazása szerint a cél az, hogy a szlovákiai magyarok teljesen egyenjogú polgároknak érezzék magukat Szlovákiában. Természetesnek nevezte, hogy Magyarországot érdekli, milyen a szlovákiai magyarok helyzete, miként élnek ők.

Igor Matovic kormányfő többször is kiemelte: Trianon után száz évvel az az álláspontja, hogy a múltat nem ők írták, de a jövő a kezükben van.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

AZ ÉLET MEG MINDEN PODCAST – Sajó Tamás

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?