Orbán Tarnazsadányban elmagyarázta, hogy a drogban nagyon sok pénz van
Orbán Viktor utcafóruma Tarnazsadányban (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

Nem titok, hogy miért jöttem, azt önök is tudják hogy baj van, mert ezek a kábítószerek, amik tönkreteszik a gyerekeinket meg a felnőtteket is, azok elszaporodtak, ezen a környéken különösképpen és azon vagyok hogy ezt megszüntessük. Ezért jöttem, hogy ezt felszámoljuk – mondta Orbán Viktor a hevesi Tarnazsadányban egy szürreális utcafórumon, a testőrei, sajtósai és a környék polgármestereinek gyűrűjében.

Mindezt azon a napon, amikor Horváth László drogügyi kormánybiztos bejelentette: beadták azt a törvénytervezetet, aminek értelmében a szabálysértés helyett a szintetikus szerek használata is bűncselekmény lesz. Horváth László egyébként a szintén hevesi Gyöngyösnek és környékének az országgyűlési képviselője, vagyis éppen azt a vidéket képviseli az Országgyűlésben, ahol az olcsó drogok már évek óta jelen vannak. Azután lett drogügyi kormánybiztos, hogy Orbán Viktor az idei évértékelőjében harcot hirdetett a filléres drogok ellen. Ebbe a háborúba egyébként 2013 után immár másodjára fog bele a miniszterelnök: ekkor elfogadták azt a drogstratégiát, aminek értelmében Magyarországnak 2020-ra kábítószermentessé kellett volna válnia. Lőcsei Lajos, hevesi momentumos parlamenti képviselő ennek kapcsán lapunknak adott interjújában a kormánynak címezve úgy fogalmazott: jó reggelt kívánok! Ugyan „végre meghallották az ország peremén élők hangját” de szerinte csupán „erőteljes kommunikáció kezdődött”, és attól tart, hogy ezen a szinten megrekednek az intézkedések és mivel „a kormány az elmúlt években keveset tett a kábítószerek elleni küzdelemért így ma már „a huszonnegyedik órában vagyunk, olyan súlyos a helyzet”. A radikális jobboldali Mi Hazánk pedig épp a hétvégén fogalmazott meg kemény kormánykritikát egy kábítószerhasználathoz kapcsolódó kettős gyilkosság kapcsán a somogyi Fonón tartott demonstrációján: ennek előzménye az volt, hogy egy szerhasználó husánggal vert agyon egy boltost és egy nyugdíjat a faluban.

A szegények heroinja hadszíntérré tette a magyar vidéket
Szabó Zsolt László

A szegények heroinja hadszíntérré tette a magyar vidéket

Azt ígérte a kormány, hogy 2020-ra drogmentes lesz Magyarország, ehhez képest ma a huszonnegyedik órában vagyunk – mondja Lőcsei Lajos országgyűlési képviselő, aki már két éve sürgeti a cselekvést a vidéken népszerű kábítószerekkel szemben. Interjú!

– A kábítószer-kereskedő ronccsá teszi, és megöli a másik ember gyerekét, ezért nem érdemel sem kíméletet, sem kegyelmet. Nem is fognak kapni – mondta egy hónappal ezelőtt Budapesten a kormányfő, aki a tarnazsadányiaknak úgy fogalmazott, hogy ez a küzdelem nem lesz egyszerű. – Maguk is tudják, nagyon sok pénz van benne, nagyon sok ember próbál ebből megélni úgy, hogy közben tönkreteszik a gyerekeinket – fogalmazott a kormányfő egy olyan településen, ahol ez a típusú kábítószer nagyon régóta komoly problémát jelent. A Magyar Hang 2019-es riportjában arra panaszkodtak a helyiek, hogy az elhagyatott házakat téglánként adják el a házat a drogért. Egy év múlva az akkoriban elterjedt dizájner drog, a bika sok más hazai településhez hasonlóan Tarnazsadányban is egy férfi életét vette.

A rövid videó végén az adókedvezménnyel megsegített asszonyokat külön köszöntő Orbán Viktor azt ígérte a kábítószerhelyzetet régóta megszenvedő tarnazsadnyiaknak hogy a kábítószer-kereskedelemre épülő hálózatot „nem lesz könnyű felszámolni, de kitartók vagyunk, a polgármester úrral megállapodtam, hogy ezt hosszú időn keresztül addig fogjuk folytatni, amíg meg nem szabadítjuk magukat ettől a kábítószerhálózattól és normálisan tudjanak újra élni úgy, ahogy a kábítószer előtti időkben lehetett – fogalmazott a miniszterelnök. Aki a helyieknek mindehhez sok erőt, jó egészséget kívánt, üdvözölte a megjelentek családját, majd beszédét azzal zárta: vigyázzanak magukra.