
Erre a háborúra, Ukrajnára az utolsó fillérünk is rá fog menni – erről beszélt Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban, miután csütörtökön este az EU-csúcson megvétózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós álláspontot. Ami a gazdasági kérdéseket illeti, kijelentette, hogy az árak nem emelkednek, hanem az árakat valakik emelik. Végül a USAID-támogatásokról is beszélt, szerinte „korrupt dollárok” . az Egyesült Államokból, hanem Brüsszelből is érkeztek szerinte.
A brüsszeli csúcs utáni interjúban Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: Magyarország és a másik 26 ország között véleménykülönbség van, ez nem újdonság. De most szerinte az Egyesült Államok és a 26 tagország között van véleményeltérés. Amerika Orbán szerint békét akar, az uniós tagországok Ukrajnát támogatnák.
Arról beszélt, hogy még az amerikai támogatással is az oroszok álltak nyerésre, ezek nélkül pedig, ha Európa folytatja a finanszírozást, akkor az utolsó fillérünk is rámegy a háborúra. Szerinte egy 800 ezer – egymillió fős hadsereget kellene közösen finanszírozni, „Ukrajna, mint állam nem működik. Vagyis nemcsak a hadsereget, de az államot is finanszírozni kellene”. Ezen kívül Ukrajna EU-s tagsága pénzbe kerül. Ennyi pénz nem hogy Európában, de Amerikában sincs. „Tehát ha ezt végigviszik az európaiak, akkor az utolsó fillérünk is rámegy erre a háborúra” – fogalmazott. Úgy látja, heteken belül erre a többi ország is rá fog jönni és akkor érthető lesz a vétója.
Ukrajna uniós csatlakozásáról a miniszterelnök azt mondta, Kijev segítése tönkreteszi Európa gazdaságát, a szövetségbe való bevétellel pedig ez még nagyobb kockázat lenne. Ukrajna csak akkor lehet az EU tagja, ha ezzel minden tagország egyetért, ez lesz a tétje a véleménynyilvánító szavazásnak – szögezte le. A legelső veszélyeztetett területe Ukrajna EU-tagságának egyébként a magyar mezőgazdaság, mert ha megnyitjuk az ukrán piacot, akkor az árakat lenyomják. Magyarországon hiányzik néhány tízezer főnyi munkaerő, de százezreket nem tudnánk befogadni, ha Ukrajna EU-tag lenne. Azzal is riogatott, hogy „itt, egy szomszédos országban 800 ezer ember van fegyverben”. Arról, hogy mikor lesz a szavazás, azt mondta: „nem gatyázna”, igyekszik ezt olyan gyorsan tető alá hozni, ahogy csak lehet. Más, nálunk nagyobb gazdasággal rendelkező ország is azt mondta a tegnapi csúcson, hogy számoljunk. „A számolás vége szerintem az lesz, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak.”
Orbán a rezsicsökkentési rendszer megvédéséről is beszélt, szerinte Brüsszel ezzel is szembemegy. Az árak csökkentése kapcsán előadta, hogy az árak szerinte alapvetően nem emelkednek, hanem valakik emelik őket, így Nagy Márton miniszternek van még munkája. A miniszterelnök azt állította, hogy a hatósági árak és a cégek profitjának korlátozását is szeretné elkerülni, de abban biztos, hogy valamit tenni kell. Még ultimátumot is adott a kereskedelmi láncoknak, akiknek egy hetük lesz arra, hogy „csatlakozzanak az árcsökkentéshez”.
A magyar gazdaságnak jót tesz, ha külföldről érkezik pénz beruházások formájában, ezek a jó dollárok, de vannak rossz dollárok, aminek a befolyásszerzés a célja. Ezek a korrupt dollárok, amelyek például a USAID-től származnak – fogalmazott a miniszterelnök. De a korrupt dollárok nem csak az Egyesült Államokból, hanem Brüsszelből is érkeztek, amit különösen felháborítónak tart, mert az a mi pénzünk is. A harmadik kassza a Soros-hálózat. Szerinte húsvét környékén megszülethetnek azok a törvénymódosítások, amelyek a jövőben megakadályozzák, hogy külföldről érkező pénzzel lehessen befolyásolni a magyar közvéleményt, ő ezt nevezi korrupciónak. Ezzel sok milliárd forint kikerül majd a magyar közéletből, így állítása szerint nem lesznek kihangosítva a külföldi hangok, hanem valóban azok a viták zajlanak majd, amelyek a magyar érdekeket szolgálják.