Orbán Viktor nekiment a Tisza Pártnak: „tűnjenek a magyar közéletből!”
(Forrás: Magyar Péter Facebook-oldala)

„Saját fülünkkel hallhattuk, saját szemünkkel láthattuk: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és lerontják a magyarok életszínvonalát, hogy a Tisza pártot segítsék hatalomra” – írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Orbán Kollár Kinga tiszás EP-képviselő felszólalására célzott, a propagandasajtó tele van azzal, hogy Kollár egy brüsszeli bizottsági ülésen azt mondta: „Magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.” – Ez (az eljárás) hatékonyan befolyásolja a magyarok életét, a magyar emberek romló életminősége pedig erősítette az ellenzéket – tette hozzá. Kollár ezzel kapcsolatban Kollár azt írta a Facebookon, hogy „szinte minden, az Európai Parlamentben tett felszólalásomban azért álltam ki, hogy az uniós pénzek mihamarabb megérkezzenek Magyarországra”.

– Ez a magyar demokrácia sötét napja! – jajdult fel a miniszterelnök Kollár kijelentései kapcsán. – A képviselőket azért küldték az emberek az Európai Parlamentbe, hogy a magyarok érdekeiért dolgozzanak. Ma lelepleződött, hogy a Tisza párt képviselői a magyarok ellen dolgoznak. Akik a magyarok ellen dolgoznak Brüsszelben, tűnjenek a magyar közéletből! – írta Orbán. Gulyás Gergely is megszólalt a témában a kormányinfón: szerinte Kollár szavai csak azért nem minősülnek hazaárulásnak, mert semmi nem utal arra, hogy neki Magyarország lenne a hazája, majd így folytatta: Kollárt egy „tisztességes pártból 24 órán belül kizárnák”.

Korábban Magyar Péter is reagált a kormányoldalról érkező kritikákra: „Az Orbán-kormány ipari méretű korrupciója miatt nem érkezik meg a 8 ezer milliárd forint uniós forrás hazánkba. A Tisza még nem is létezett, amikor felfüggesztették a magyar embereknek járó uniós források kifizetését”. Magyar Péter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „Orbán Viktor úgy van vele, hogy ha nem lehet az övé és az oligarcháké az uniós pénz, akkor inkább senkié ne legyen. Pedig ha Orbánék csatlakoznának az uniós ügyészséghez, akkor a magyar emberek azonnal megkaphatnák a fejenként 800 ezer forint uniós támogatást, amit egészségügyre, oktatásra, nyugdíjasokra, a magyar gazdákra és hazánk gazdaságának helyreállítására lehetne fordítani. Igen, minden magyar embernek az az érdeke, hogy Orbán Viktor és a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere mielőbb elbukja a választást és így a Tisza hazahozhassa Brüsszelből a magyar embereknek járó uniós forrásokat”.