Orbán Viktor: A helyzet nehéz

Orbán Viktor: A helyzet nehéz

Orbán Viktor videókonferencia közben, 2020. szeptember 9-én (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Felszállóágban van a járvány, a helyzet nehéz – mondta a TV2-nek adott exkluzív interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök – az egyébként szombaton rögzített beszélgetésben – kiemelte, hogy különösen a kórházakra helyeződik nagy nyomás most és a következő hónapokban is. A vírushelyzet kezelése ezúttal különbözik a tavaszitól, de nemcsak azért, mert akkor tartaléklángra kellett állítani az országot, hanem azért is, mert márciusban még senki nem tudta, hogy mikor lesz vakcina. Ezt még most sem lehet tudni, de „közelebb vagyunk”. A kormányfő elmondása szerint folyamatosan tárgyalnak az amerikaiakkal, japánokkal, a kínaikkal, az oroszokkal, illetve pénzt is tett a kormány az unió által támogatott programokba. – Brüsszelben úgy számolnak, hogy lekésőbb a következő év közepén lesz vakcina, de az amerikai elnök már ennek az évnek a végét is lehetségesnek látja – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök ismét megemlítette a nemzeti konzultációt, amelyet azért indítottak mert „egyetértési pontokat” akartak létrehozni. – Abból én ki tudtam olvasni, hogy mit is akarnak az emberek: az világos, hogy védekezni akarnak, de nem akarják, hogy az ország újra megálljon – mondta, levonva ismét azt a konklúziót, hogy az országnak működnie kell. Nem kérnek keveset az emberek a kormányfő szerint, de ha az egészségügyi dolgozók kitartanak – mert az ő kezükben van a helyzet kulcsa –, akkor ez lehetséges, „meg tudjuk csinálni, sikerülni fog”.

A kormányfő úgy látja, hogy most ősszel sokkal inkább betartják az emberek a szabályokat, mint ahogyan tették azt a nyáron. Három egyszerű szabály van: higiéniás szabályok, zárt térben maszk és a távolságtartás.

– Járom a kórházakat, nagyon nehéz az orvosoknak és nővéreknek de van mindenhol elegendő eszköz és szakember – mondta a miniszterelnök, kiemelve, hogy a legnehezebb ebben az esetben a megfelelő emberlétszámot biztosítani. Érti, hogy a vezénylés és átcsoportosítás nem népszerű, de nem tudják máshogy megoldani a védekezést, hiszen lépcsőzetes védekezési rendszer van. Elsőként nyolc járványkórházat jelöltek ki, most oda viszik a betegeket, ha azok feltöltődtek, jön a második lépcső, majd a harmadik. A nővéreket és orvosokat oda kell vezényelni, ahol szükség van rájuk. Itt egyúttal köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy mindezt vállalják.

A gazdaságra rátérve Orbán Viktor arról beszélt, hogy első körben segíteni kell a vállalkozókat, hogy munkát tudjanak adni. „Ha minden kötél szakad”, az államnak kell embereket felvenni, a harmadik lehetőség pedig a közmunka, „ami nagyon messze van attól, ami kívánatos lenne fizetésben és munkavégzésben”. Mint mondta, mindenképpen szükséges lesz egyébként a közmunkabérek megemelésére a következő esztendőben.

A friss adatok szerint több mint 4,5 millió ember dolgozik ma Magyarországon, ez magasabb szám az idén januárinál. – Az én fejemben szerepel egy ötmillió munkahellyel rendelkező Magyarország is, de ez nem a következő hónapok feladata – mondta. Az igazi kérdés a miniszterelnök szerint, hogy a vállalkozók tudnak-e a korábbinál versenyképesebb munkahelyeket létrehozni. Ha ugyanis bezárt egy üzem Franciaországban vagy Németországban, az nem biztos, hogy ugyanott fog újranyitni, vagyis nekünk ebbe a versenybe kell beszállni. – Ez Szijjártó Péter feladata egyébként, hogy ebben a versenyben fusson jól – fogalmazott.

Budapestről is volt szó a beszélgetésben, Orbán Viktor ismét kiemelte, hogy a főváros üzleti modellje a turizmusban és a vendéglátásban elsősorban a külföldiekre épül. – Mindenképpen változtatni kell ezen az üzleti modellen – mondta, hozzátéve, kell, hogy a magyarok is szereplői legyenek a budapesti turizmusnak. Szavai szerint nagyon sok pénzt hagytak a budapesti vállalkozóknál is, például a hitelmoratóriummal és az adócsökkentéssel. A fővárosban ugyanakkor „nem ártana a rásegítés”.

Az interjú vége egy kicsit személyesebb volt, Orbán Viktor ugyanis arról beszélt, hogy ő márciusban, áprilisban azért aggódott. Hiszen 99 éves a nagymamája, édesapja is elhagyja lassan a 80-at, tehát volt kiért aggódni. Azt figyelte, kiderül-e, ez a vírus a gyerekekre is közvetlen veszélyt jelent, mert az nagyon nehéz lett volna.

– Lesz egy pont, amikor ki fogunk szabadulni ebből a helyzetből, lesz vakcina, meg fogjuk szervezni, hogy legyen Magyarország számra vakcina, időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja és ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni. Addig pedig ki fogjuk bírni, működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki. Ha egyszer sikerült, akkor újra sikerülni fog, ez az én meggyőződésem. Addig is fontos, hogy vigyázzunk egymásra – zárta az interjút Orbán Viktor.