
Politikai bírósággá alakult a korábban még pártatlan Nemzetközi Büntetőbíróság – erről beszélt a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor. A miniszterelnök felidézte, hogy még 2000-ben ő írta alá a csatlakozást ehhez a szervezethez és a napokban ő szignózta az onnan való kilépésről szóló dokumentumot is. Ennek az az oka, hogy meggyőződésük szerint „politikai eszközzé silányították” a szervezetet, ezt pedig a legvilágosabban az Izraellel kapcsolatos döntések mutatták meg. – Egy politikai motiváció alapján működő nemzetközi bíróságban egy magára valamit adó demokratikus jogállam, mint Magyarország, nem vesz részt – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Szijjártó Péter már éppen készíti elő az erről szóló törvényjavaslatot és benyújtja az Országgyűlésnek.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a zsidó közösség egész Európán belül Magyarországon van a legnagyobb biztonságban. Szerinte Nyugat-Európában az illegális migráció szükségszerűen hozta az antiszemitizmus erősödését, ami „óriásira nőtt”, és az illegális migrációt a „brüsszeli elit” nem akarja megállítani. Magyarország semmilyen migrációt nem enged – tette hozzá, majd megismételte azt a rendszeresen hangoztatott kormányzati álláspontot, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. „Ön is tudja, hogy Magyarországon sosem lengettek Hamász-zászlókat, és ez így lesz a továbbiakban is” – fogalmazott Orbán.
Benjamin Netanjahu a beszéde elején visszaemlékezett első, 1991-es magyarországi látogatására, amikor a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása apropóján utazott Magyarországra. Elmondása szerint ekkor még Puskást, Gábor Zsazsát és a gulyást ismerte, és néhány, Magyarország történetével kapcsolatos tényt, köztük az ország küzdelmeit említette, amit a függetlensége helyreállításáért folytatott. Az izraeli miniszterelnök hamar rátért a magyar kormány Izrael-politikájának méltatására: – Az Ön vezetése alatt Magyarország fantasztikus dolgokat tett Izraelért és a zsidóságért, kiáll értük az EU-ban és az ENSZ-ben, és hatalmas lépést tett, hogy kiálljon a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen – mondta Netanjahu Orbán Viktorról. A bíróságot, amely elfogatóparancsot adott ki ellene a Gázai övezetben elkövetett háborús cselekményekkel összefüggésben, „korrupt szervezetnek” nevezte, amely „a demokráciát fenyegeti” és nem Izrael mellett, hanem ellene áll ki, miközben a terrorizmus fenyegeti Izraelt. – Önök az elsők, de merem remélni, hogy nem az utolsó állam, amely kilép ebből a „korrupt rothadásból”, ezt számos országban nagyra értékelik – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.
Netanjahu szerint a magyar kormány példaértékűen áll a zsidó közösségekhez, és bátor lépéseket tett az antiszemitizmus ellen. Az antiszemitizmus hajtóerejének az anticionizmust nevezte. – Izrael állam nélkül nincs zsidóság – fogalmazott. Kiemelte: Magyarország gondoskodik Izrael futballcsapatáról is, otthont biztosít számukra és más sportágaknak is, hogy legyen hol gyakorolniuk, ami szavai szerint a mély barátság jele. A kétoldalú kapcsolatokról szólva elmondta: sok izraeli turista látogat Magyarországra, sok az izraeli beruházás, a technológiai és a védelmi együttműködés is növekvő tendenciát mutat. Netanjahu szerint Magyarország és Izrael „hasonló csatát vív a közös civilizációnk jövője érdekében, a zsidó-keresztény civilizáció érdekében, ami a radikális iszlám támadása alatt áll” – utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: a radikális iszlám szervezetek Irán támogatását élvezik. Szólt arról is, hogy elkötelezett a 2023 őszi terrortámadások során ejtett izraeli túszok, köztük egy magyar állampolgár hazahozatala mellett, és amellett, hogy „eltiporják az iráni terrortengelyt”. – Talán vannak, akik nem értik ezt Európában, de Orbán Viktor érti, hogy ez egy közös erőfeszítés közös érdekeink érdekében – tette hozzá. A beszédét úgy zárta: „Köszönöm, kedves barátom, Viktor”. Kérdésekre a sajtótájékoztatón nem volt lehetőség.
Netanjahu (és a volt izraeli védelmi miniszter, Joáv Galant) ellen tavaly novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC). A bíróság szerint észszerű alapja van azoknak a feltételezéseknek, hogy Netanjahu büntetőjogi felelősséggel tartozik az olyan, a Gázai övezetben elkövetett háborús bűncselekményekért, mint az éheztetés fegyverként való alkalmazása, illetve az olyan emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények, mint a gyilkosság és az üldöztetés. Nem sokkal az izraeli miniszterelnök csütörtöki megérkezése után Gulyás Gergely a Facebookon jelentette be, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindehhez nem fűzött indokolást, csak annyit közölt ,hogy a felmondási eljárást az alkotmányos és nemzetközi jogi kereteknek megfelelően a kormány csütörtökön kezdeményezi.