Ki kell bírni a próbatételeket és „épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra, egymásba kapaszkodva és bízva az Úristenben, nem az áradatra, hanem mindig a partra figyelve” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, roppant fennkölten, szombaton Budapesten.
A megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium átadása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten az MTI híradása szerint a kormányfő visszautalt a 2019-es tűzesetre, amely a Ráday kollégiumban történt, és kiemelte: ahol nagy a szükség, közel a segítség, és ez így volt azon a szörnyű napon is, amikor bejárták a Ráday kollégium kiégett folyosóit. De már akkor ott volt a remény is, mert a tragédia másnapján azonnal megindult az adakozás, és alig telt el pár nap, több millió forint gyűlt össze a munkálatokra és a kollégisták megsegítésére – idézte fel.
A miniszterelnök szerint a cél, amelyet a reformátorok adtak, „nemcsak a hitben, hanem a magyarságunkban való megmaradás parancsa is”. Ezért nem volt kérdés, hogy az állam, illetve a kormány a magyar reformátusok mellé áll a bajban, hiszen ezért nemzeti a kormány. Több ez, mint kötelesség, inkább törlesztés, mert sok mindent kaptak a kollégiumtól, mióta megnyitotta a kapuit – emlékeztetett.
Szerinte a megújuló erőre, amely a református identitás lényegét jelenti, ma legalább akkora szükség van, mint a második világégés vagy a kommunista rendszer bukása után volt. Orbán Viktor a mostani próbatételek között említette a háborút, az éhínséget és a járványokat.
Kijelentette: ki kell állni és meg kell harcolni az igazunkért, „egyenként és nemzetként egyaránt”. Mint hozzátette: „bármilyen sötétek a felhők, bármilyen magasra csapnak a hullámok, és bármilyen legyőzhetetlennek tűnnek az akadályok, csak a zsoltár szavára kell hallgatni: bízzatok!”
Mint ismert, gyújtogatás miatt 2019. január 23-án ütött ki tűz a Ráday kollégium bejáratánál, a lángok szétterjedtek az épületben, amely használhatatlanná vált, ezért le kellett bontani. A tűzben egy 47 éves veszprémi férfi vesztette életét.
Az újjáépített Ráday Felsőoktatási Diákotthonban három szinten 48 szobában laknak az idei tanévtől a KRE hittudományi karának hallgatói és néhány más karon tanuló diák.