
Több ezren dolgoztak a magyar elnökség sikeréért, kimagasló munkát végeztek. De „akik a magyar elnökség ellen dolgoztak, azokat vigye el az ördög, dugja a pokol legmélyebb bugyrába” – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Budapesten, egy a magyar EU-elnökség eredményeit értékelő konferencián.
Orbán Viktor itt egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar EU-elnökség alatt Donald Trump és a nyugati patrióták elkezdték a nyugati világ átalakítását. Orbán szerint a világ meghatározó hatalmai most alakítják ki azokat a gazdasági-politikai kereteket, amelyek közt a jövőben élnünk adatik. Orbán Viktor úgy látja, Amerikában felébredtek, hogy ha így megy tovább, Kína elmasírozik mellettük, Amerika pedig legfeljebb a szupermodern termékek felvevő piaca lesz. „Úgy döntöttek, hogy lejönnek a szerről, erről szól Donald Trump győzelme” – jelentette ki a magyar miniszterelnök.
Ennek van geopolitikai szála és gazdasági vetülete is – tette hozzá Orbán Viktor, aki beszélt ugyanakkor a „woke-kapitalizmusról” is, és megjegyezte: ennek jele „a zöld átmenet is, ami most teszi szönkre az európai ipart”.
Már holnaptól elkezdődik Amerika és Brüsszel harca – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: ennek nagyon is sok köze van a magyar emberekhez, a magyar EU-s elnökséghez. „Azt láttam, hogy az egyetlen geoplitikai központ, ahol nem foglalkoznak a világpolitikai változásokkal, az Brüsszel (…) az EU nemcsak le van maradva a versenyben, hanem a felkészülést sem kezdte el” – mondta az elmúlt fél év tapasztalatairól, hozzátéve: az EU „csak üldögél az öltözőben, miközben kint hamarosan kezdődik a meccs.” Szerinte “Európa a kijózanodás helyett a ráivás fázisában van”.
Orbán közölte, hogy az általa elindított „békemissziót” Donald Trump viszi tovább, mert neki ez a szerep testhezállóbb, méretarányosabb. Aztán azt is közölte, hogy „mi már Trump voltunk Trump előtt”, mert az államszervezés és az önazonosság terén jól állunk, pionírok vagyunk – ezért is utálnak minket szívből a liberálisok”. Hozzátette: a magyar elnökség alatt mi, magyarok folyamatosan építettük az együttműködést a republikánus elnökkel, fenntartottuk a kommunikációs csatornát Oroszországgal” – utalt még vissza Orbán az elmúlt fél évre, és megjegyezte: mi együttműködést, gazdasági hasznot akarunk a nemzetközi politikában.”
Ugyanakkor, szögezte le, az Oroszország elleni uniós szankciók nem működnek, és megjegyezte: itthon nőnek a bérek, van munkáshitel, a költségvetési hiány csökken, az államadósság nem nő, van nyugdíjemelés és 2025-ben a magyar gazdasági növekedés a duplája lehet az EU-snak. „Már csak az a kérdés, hogy ha Brüsszel arra, mi pedig erre, akkor milyen lesz Magyarország és Brüsszel viszonya?” – kérdezte, majd azt ígérte: a magyar emberek érdekeinek mentén alakul majd ez a viszony. Szerinte „a rossz brüsszeli gazdaságpolitika hatásait lehet tompítani Budapesten, de nem lehet teljesen kiküszöbölni, vagyis Magyarország szempontjából nem mindegy, hogy az EU beteg-e vagy sem.” Márpedig beteg, legalábbis a kormányfő szerint ennek a jele, hogy az EU nem képes biztosítani a maga és környezetének biztonságát, az emberek életminőségének javulását, nem képes megállítani a migrációt, Ukrajna tagságával pedig tönkretenné az uniós gazdákat.