
Ukrán részről lejárató kampányra készülnek Magyarország miniszterelnökével szemben – erről adott tájékoztatást az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. A képviselőknek sok kérdésük volt a témával kapcsolatban, de azok tartalma és a kapott válaszok már titkosak.
A nemzetbiztonsági bizottság ülésén tájékoztatást kaptunk a titkosszolgálatoktól arra vonatkozóan, hogy a megszerzett információik szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít a magyar miniszterelnökkel szemben, melynek megfogalmazott célja a kormányfő nemzetközi megítélésének aláásása és Magyarország érdekérvényesítő képességének gyengítése – ezt közölte a Facebook-oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője, egyben a bizottság tagja azt is hozzátette, hogy a mostani művelet célja, a sajtó segítségével, magyar és külföldi újságírók felhasználásával olyan, akár valótlan tartalmú cikkek és anyagok megjelenítése, amelyek alkalmasak a nemzetközi közvélemény negatív befolyásolására. Ennek terjesztésére – folytatta – az ukránok jelentős összeget különítettek el.
Sas Zoltán, a bizottság jobbikos elnöke a Magyar Hang megkeresésére megerősítette, hogy valóban kaptak ilyen tájékoztatást. Annyit tudott még elmondani, hogy a bizottsági tagoknak bőven voltak kérdéseik a témát érintően, ezeket fel is tették, választ is kaptak, de hogy ezek pontosan mik voltak és milyen reakciók érkeztek, azt már nem árulhatta el. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa is szeretett volna az ülésen részt venni, ugyanakkor ezt nem engedték neki. Később, már Kocsis Máté posztja után pedig feltette a kérdést: „Miért kell nemzetbiztonsági ülésen a Kremlből érkező tájékoztatókat hallgatni?”.
A bizottságban emellett szó volt az iskolákat ért bombafenyegetésekről is, itt annyi derült ki, hogy azok a jelenlegi adatok alapján nagy valószínűséggel nem iszlám radikálisokhoz köthetőek. A szolgálatok és a hatóságok a hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel együtt vizsgálják az ügyet, hiszen más országokban is történtek hasonló incidensek, a közös az volt ezekben, hogy a Yandex nevű orosz e-mail-szolgáltatón keresztül érkeztek a fenyegetések, céljuk pedig a zavarkeltés volt. Erről ITT írtunk részletesebben.