Orbán Viktor: Fenntartjuk februárig a korlátozó intézkedéseket

Orbán Viktor: Fenntartjuk februárig a korlátozó intézkedéseket

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió stúdiójában 2018. december 7-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Februári elsejéig fennmaradnak a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedések – jelentette be Orbán Viktor az állami rádiónak adott szokásos péntek reggeli interjújában. A miniszterelnököt kérdezték az amerikai eseményekről is, ám a több halálos áldozattal is járó zavargásokat nem minősítette, azt azonban hozzátette, hogy ismeri a helyzetet, mert itthon is próbált már a baloldal erőszakkal fellépni.

Már több mint 42 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be a koronavírus elleni vakcinával az operatív törzs péntek reggeli jelentése szerint – ezzel kezdte a Kossuth rádiónak adott interjúját Orbán Viktor. A miniszterelnök azt mondta, hogy kezdetben a „fenntartás” nagyobb volt, ez most változni látszik. Így jutottak el odáig, hogy megkezdődött az idősotthonokban is az oltás, hétvégén pedig az összes, 150 főnél több embernek otthont adó intézményt „be tudunk oltani”. Ezeken a helyeken egyébként a lakóknak körülbelül 80, míg a dolgozók 50 százaléka vállalja az oltást, „itt azért még győzködnünk kellene őket”. – Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az oltások biztonságosak és szükségesek – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ő maga is be fogja oltatni magát, ha sor kerül rá.

Orbán Viktor bejelentette: az operatív törzs úgy döntött, hogy a fennálló intézkedéseket, amelyek az életünket korlátozzák, február 1-ig meghosszabbítják. Ezt részben azzal indokolta, hogy eddig 80 ezer főre elegendő vakcina érkezett hazánkba, ez pedig kevés. Másrészt „a járvány azért még erős, most úgy érzem, hogy megfékeztük, de még mindig komoly veszélyt jelent”. A miniszterelnök azt fejtette ki, hogy más a mi járványkezelésünk, mint a nyugatiaké, ott minden héten más intézkedés van és az ember alig tudja követni. Mi viszont nem ezt az utat választottuk. – Van egy korlátozási rendszer kijárási tilalommal, és így tovább, az úgy marad február 1-ig. Az általános iskolák, óvodák nyitva maradnak, a középiskolákban pedig marad a digitális oktatás – sorolta, hozzátéve, hogy a kiszámíthatóság legalább olyan fontos, mint a hatékonyság és nem szeretnék „rángatni a szabályokat”.

– Én inkább abban hiszek, hogy legyen egy eredményt hozó, sikeresnek mutatkozó korlátozási rend és egész addig, amíg nincs elegendő vakcina, ezeket a kereteket tartsuk fönn és rendezkedjünk be arra az életre, amit ilyen keretek között élni lehet – fogalmazott.

A kormányfő ismertette a legfrissebb adatokat is: 2907 új fertőzöttet diagnosztizáltak és 115 ember hunyt el. Kórházban jelenleg 5297 ember van, lélegeztetőgépen pedig 372-en. A miniszterelnök egyúttal kitért arra, hogy mivel lezárult a 2020-as év, lehet nemzetközi összevetéseket csinálni. – Egy lehetőségünk van: véget ért a 2020-as év, meg tudjuk mondani, hogy egy-egy országban mennyien haltak meg 2020-ban összességében és azt is tudjuk, hogy mennyien haltak meg 2019-ben. A kettő közötti különbséget kis korrekciókkal tekinthetjük úgy, hogy az a Covid-áldozatoknak a száma. Ha valaki azt mondta volna nekem a válságkezelés elején, hogy ebben az összevetésben a magyar állam olyan országoknál bizonyul eredményesebbnek, mint Belgium, Olaszország vagy Spanyolország, Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Svédország, akkor aláírtam volna – fogalmazott. Ez persze nem siker egészen addig, amíg egy olyan ember is van, akinek az életét meg lehetett volna menteni vakcinával.

A miniszterelnök szavai szerint karnyújtásnyira van a végső győzelem, ennek a neve vakcina. Szerinte nem várni kell a vakcinára, bár az unióban megállapodtak, hogy „várunk és akkor majd ők küldik”, de ez olyan lassan megy, hogy inkább szerezni kell oltóanyagot. Ezért tárgyal a kormány a nyugatiakon kívül az izraeliekkel, a kínaiakkal és oroszokkal is. Az Európai Unióban „szépen beálltunk a sorba, ahogy azt kell”, Brüsszel valamit tárgyalt, mi pedig ülünk és várjuk, hogy jöjjön az oltóanyag. Ez pedig frusztrál a miniszterelnök szerint sok mindenkit.

– Az biztos, hogy ha csak a nyugati vakcinákra támaszkodunk, akkor még több hónapig kell a korlátozásokat fenntartani – közölte Orbán Viktor. Ha találunk máshol olyan minőségű vakcinát, ami kipróbált, biztonságos és bevált, akkor fel tudjuk gyorsítani a folyamatot.

Orbán Viktor egyúttal gratulált a briteknek, akik nem Brüsszelre bízták az oltóanyag beszerzését, hanem maguk tárgyaltak. Jobban is állnak. Ez a vita pedig szerinte visszavezet ahhoz az alapkérdéshez, hogy csak azokat a jogköröket kell átadni Brüsszelnek, amiben biztosak vagyunk, hogy ott jobban kezelik. Sokkal több mindent kellene Orbán Viktor meglátása alapján a nemzetállamoknak intézni.

Az oltási hajlandóság kapcsán Orbán Viktor arról beszélt, hogy elsőként azokat kell beoltani, akiket „elvihet a vírus”, akik a leginkább veszélyben vannak. Ha mindenkit sikerül beoltani, aki közvetlen veszélyben van, akkor a legfontosabb kötelességnek eleget tettek, megmentették mindenkinek az életét, akiét meg lehetett menteni. De nem tartunk még itt, ezért a kormányfő továbbra is mindenkit arra kért, hogy tartsa be a szabályokat és különösen vigyázzon a sérülékeny és idősebb emberekre.

A miniszterelnök – szavai szerint – a vírussal kel és fekszik, de a gazdaságra is figyelni kell. Itt kiemelte, hogy ma Magyarországon dolgozik 4 millió 496 ezer ember. Ez 26 ezerrel kevesebb a válság előttinél és minősíti a válságkezelés eredményességét. Orbán Viktor szerint egyébként ezeket is vissza fogják nyerni, nem egyszerűen visszaállítják a korábbi munkahelyek számát, hanem meg is fogják növelni. – Több munkahelyet fogunk teremteni, mint amennyit a vírus tönkretett – mondta. Ő maga is készül a vírusválság utáni hónapokra. – Nem egyszerűen el akarjuk, el akarom hárítani ezt a válságot, hanem azt akarom, hogy egy kiemelkedően jó éve legyen a magyaroknak a 2021-es év. Az első egy-két hónap döcögni fog még, de utána be kell gyújtani a rakétákat – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ennek a realitása valóságos.

Itt beszélt arról is, hogy a kormány a bértámogatásokat sem hanyagolja el, de a fő irány a beruházások támogatása. – Azt fogjuk látni 2021-ben, hogy a magyar válságkezelésnek – legyünk szerények – rendkívül jó esélyei vannak, hogy az eredményesek közé soroljuk – fogalmazott a miniszterelnök. Kétségkívül az eredményesség mértékét befolyásolja, hogy mikor lehet feloldani a korlátozásokat, ez pedig a vakcinával függ össze.

Az amerikai eseményekkel kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: „azt javaslom magunknak, hogy azt a külpolitikát folytassuk, amit eddig követtünk, vagyis mi nem minősítgetünk más országokat”. – Ez az amerikaiaknak a dolga – mondta ezt egy olyan ország vezetőjeként, „aki ismeri ezt a problémát”. Arra hivatkozott, hogy „a baloldal Magyarországon is próbálkozott erőszakkal”. Szavai szerint megostromolták a Parlament épületét, rendőrsorfallal kellett megvédeni az épületet az erőszakos baloldali tömegtől és most is van olyan pártvezető, aki azért állt bíróság elé, mert egy ilyen alkalommal füstrgrántot dobott a rendőrökre.