
Interjút készített Orbán Viktor az éppen űrben tartózkodó Kapu Tiborral – derült ki a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett videóból.
Ebben többek közt azt kérdezte az űrhajóstól, „a háború az látszik-e onnan föntről”. Erre Kapu azt mondta, hogy „idefentről én csak szépet és jót látok, megmondom őszintén, csak gyönyörű színeket, csak gyönyörű felhőket és gyönyörű városokat, úgyhogy egyelőre ennyit láttam”. A kormányfő azt sem hagyta ki, hogy ne utaljon a szombati Pride-ra burkoltan, amely minden idők legnagyobb ilyen rendezvénye lett több százezer résztvevővel a Fidesz betiltási szándéka ellenére, és azt mondta: „a világ tele van kísértésekkel, jobbfélékkel, meg rosszabb félékkel is, és köszönjük, hogy ön a jobbfélék kísértéseket mutatja a gyerekeknek”. Ezután azt kérdezte, hogy Kapu mit csinál az űrben. Az asztronauta válasza szerint napjai nagy részében kísérleteket hajt végre. – Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert az AX-4-es küldetéssel mintegy 60 kísérletet hoztunk fel, és ebből a 60-ból mintegy 25 az, amit én magyarként egyedül hajthatok végre. Ami egy elképesztően nagy szám – fejtette ki.
Kapu egy ponton arról is beszélt, „Magyarországon mindenki jól néz ki ideföntről”. – Hónapok és évek óta mesélek arról, hogy valószínűleg milyen érzés lesz és milyen érzések fognak elfogni, amikor meglátom majd a Kárpát-medencét felülről. Most már büszkén mondhatom, hogy ezek tényleg egy érzelmes pillanatok – jegyezte meg.