
Magyar földön, magyar szakmunkások és magyar mérnökök közreműködésével gyártott harcijárművek készülnek majd Zalaegerszegen, ezt pedig észben kell tartani azoknak is, akik az „agyonkritizált oktatási rendszerről” beszélnek – ezt is mondta Orbán Viktor pénteken a Rheinmetall hadiipari cég gyáravatóján.
Már bőven a háború előtt meghozták a döntéseket a magyar hadiipar fejlesztéséről – erről beszélt Orbán Viktor Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary gyár ünnepélyes átadásán. A gyár pedig elkészült: „magyar földön gyártott német Hiúzok (harcijárművek) lopakodnak majd ki a kapuján”. Kiemelte hogy magyar földön, magyar szakmunkások és magyar mérnökök közreműködésével gyártott harcjáművekről beszélünk, ezt pedig akkor is észben kell tartani, amikor az „agyonkritizált oktatási rendszerről” beszélünk. A gyárban egyébként nemcsak gyártás lesz, hanem mérnökök és szakmunkások képzése, illetve kutatás-fejlesztés is. – Made in Hungary – a kormányfő szerint ez tehát ráillik a helyzetre, hozzátéve, hogy ez a német technológia nélkül nem lenne olyan, amilyen. – A német ipar ma már tudja, mekkora szerepet játszanak a magyar gyárak, magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében – mondta, kiemelve, hogy Magyarország és Németország szétválaszthatatlan.
A kormányfő kitért arra a megállapodásra is, amelyet egy izraeli céggel írtak alá, vegyes vállalatot hoznak létre harci drónok gyártására. – Ha én azt hallanám egy országról, hogy németekkel és izraeliekkel közösen gyárt és fejleszt haditechnikát, kétszer is meggondolnám, hogy ujjat húzzak-e vele –mondta. Majd sorolta, hogy milyen beruházások vannak még: Várpalotán jövőre működni kezd Európa egyik legmodernebb lőszergyára, egy éve adták át Gyulán a legmodernebb harci helikopterekhez alkatrészeket gyártó üzemet és Csehországban is vettek egy harcászati és kiképző repülőgépeket gyártó céget is. Idén elérik a GDP 2 százalékát a védelmi kiadások és reményeik szerint ezt jövőre is tartani fogják – ez egyébként NATO-tagként elvárás is.
Orbán Viktor szavai szerint a magyar hadi erények régi időkre nyúlnak vissza, „nem a homokra építünk, amikor újra erős magyar hadsereget akarunk létrehozni”. Majd megismételte, hogy a békéhez igenis erő kell: lelki, gazdasági és katonai erő. Lelki, hogy – mint mondta – ellenálljanak a háborúpártiaknak, gazdasági, hogy túllendüljenek a háború és a szankció okozta bajokon, illetve katonai, hogy mindenki láthassa: háborús időkben is meg tudjuk őrizni Magyarország békéjét és biztonságát.