
„Hát persze” – mindössze ezzel a két szóval felelt Orbán Viktor arra, megérti-e, ha egyeseket felháborít a veje, Tiborcz István luxusélete. Az üzletembert nemrég egy Ferrarival fotózták, ám közlése szerint azt csak bérli. A miniszterelnököt a 24.hu tudta nagyon röviden kérdezni szerdai pilisvörösvári fóruma után, a kérdés apropóját pedig az adta, hogy a kormányfő nemrég a Hont Andrásnak adott interjújában érthetőnek nevezte, ha az embereket felháborítja a volt jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám luxusélete.
Orbán Viktor gyakorlatilag meglepetésvendégként jelent meg Menczer Tamás pilisvörösvári fórumán, ahol többek között arról beszélt, hogy 2026-ban már új választókerületi határok lesznek érvényesek a városra, és szerinte „itt harc lesz, jó, ha ezzel szembenézünk. Nehezebb harc lesz, mint korábban volt”. Ettől függetlenül nyerhetőnek tartja a körzetet, de csak ha beleállnak és odateszik magukat. A Telex beszámolója szerint kérdésekre válaszolva Orbán hosszan beszélt az EU-ról is, szerinte „ha az unió olyan lett volna 2004-ben, mint most, az se biztos, hogy jelentkeztünk volna”, de jelenleg nem áll úgy a helyzet, hogy megérje kilépnünk az Európai Unióból, mert egyszerűen nem előnyösebb kinn lenni, mint benn.