
„Budapesten a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnök úrral áttekintettük térségünk elmúlt 10 évét és egyeztettük az előttünk álló feladatokat” – írta Facebook-oldalára Simonka György, aki ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás zajlik.
A fideszes politikus választókerületi elnökként tett látogatást a Budai várban, ahol értékelték a 2010 óta Dél-Békésben elindult „versenyképességi fordulatot”. Simonka elmondta a kormányfőnek, hogy milyen eredményei vannak az általa elindított Calendula mozgalomnak, amelynek révén szerinte a térség végre kiléphetett a mellőzött, leszakadásra ítélt státuszból és – miként Simonka fogalmazott – „szüleink, nagyszüleink által elértek tiszteletére építkezve” egy biztos jövőkép alapjait helyezték el a fiatalok számára.
– Egyetértettünk abban is, hogy az irány jó, körzetünket a jövőben is fejlődő pályán tarthatjuk a megkezdett munka folytatásával – írta Simonka.
Orbán Viktor 2019-ben jelentette be, hogy a Fidesz minden választókerületi elnökével és/vagy országgyűlési képviselőjével egyeztet. A párt Békés megyei emberei már januárban jártak Orbánnál, akkor azonban Simonka nem volt a Karmelita kolostorban, valószínűleg azért, mert épp a bíróságon volt jelenése – írta a 444.hu.