Orbán Viktor: Három helyett öt százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól

Orbán Viktor: Három helyett öt százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 6-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az idei évben utoljára kérdezhették az ellenzéki képviselők Orbán Viktor miniszterelnököt az Országgyűlésben. Az azonnali kérdések órájában jelentette be a kormányfő, hogy a vártnál magasabb infláció miatt nem 3, hanem 5 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak. Kérdezték a kormányfőt az elszabadult inflációról, a koronavírus-járvány elleni védekezésről, a megsemmisített PCR-tesztekről, de szóba került a fővárosi Városháza-ügye is. Nem maradt el a Jakab-Orbán csörte sem: a Jobbik elnöke maffiázott, a miniszterelnök pedig válaszul boldog Mikulást kívánt Jakabnak.

Először éppen Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője kérdezett aktuális, a Fidesz 15. kerületi polgármesterét, Kovács Péter szavait idézve „kellemetlen ügyekben”. Felszólalásában először – ironikusan – gratulált Orbán Viktornak, amiért a Fidesz tisztújító kongresszusán megválasztották – ahogy fogalmazott – a maffia vezetőjévé. Jakab Péter egyebek mellett kifogásolta, hogy továbbra is 27,5 százalékos az ÁFA Magyarországon, ami leginkább a legszegényebbek számára nagy tehertétel.

Orbán Viktor kormányfő válaszában – ugyancsak ironikusan – előbb megköszönte Jakabnak, hogy megkímélte őt attól, hogy intellektuális versenybe hívja őt, egyúttal pedig boldog Mikulást is kívánt. Majd arra kérte a képviselőt, hogy nézzen körül, hogy kikkel ül együtt: szavai szerint azok vették el ugyanis a 13. havi nyugdíjat, egy havi fizetést, továbbá 10 százalék feletti munkanélküliséget állított elő, megvágták a családtámogatási rendszert, ők csalták devizacsapdába a családokat. Majd a Fidesz volt az – folytatta –, amely kimentette a devizahiteleseket onnan. Orbán Viktor szerint a mostani minimálbérből kétszer annyi benzint lehet vásárolni, mint a baloldali szövetségesek idejében.

Jakab úgy reagált, hogy a „gyurcsányozásnál” tartalmasabb válaszra van szükség. Latorczai János levezető elnök egyébként figyelmeztette Jakab Pétert, hogy a a ház rangjához méltó tisztelettel beszéljen. Orbán Viktor viszontválaszában azt mondta, hogy Jakab Péter rosszul van tájékoztatva a saját programjukról, amelyben az is szerepel, hogy megszüntetnék a rezsicsökkentést. – Az önök programja az áremelkedések programja, amit követelnek, azt éppen mi képviseljük, de ide ön sajnos nem ülhet át – jelentette ki a miniszterelnök.

Miért nem adták az iskoláknak a PCR-teszteket?

A PCR-tesztek megsemmisítéséről Harangozó Tamás (MSZP) kérdezte a kormányfőt, kifogásolva, hogy miért nem adták inkább az iskoláknak. Azt mondta Orbán Viktor, hogy a PCR-teszt nem véd meg a vírustól. Amikor több milliós tétellel dolgoznak, akkor mindig van olyan tétel, amelyik éppen kifut – magyarázta, hozzátéve, hogy ahogy tesztekből, minden más, a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközből is van elég.

Az elszabadult inflációról a még ugyan MSZP-s, de jövőre már a DK frakciójába kívánkozó Szakács László tett fel kérdést. Arra volt kíváncsi, hogy van-e felelőse a kialakult inflációs helyzetnek, és van-e megoldás, ami ebből a helyzetből kiutat kínál. A miniszterelnök azt felelte, hogy infláció nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában van. Ha alacsonyabb inflációt javasolnak, akkor miért akarják eltörölni a rezsit? – kérdezett vissza. Egyúttal igazat adott az inflációs helyzetértékelésben a szocialista képviselőnek. De akkor miért nem támogatják a rezsicsökkentést, és a benzinár plafonjának rögzítését? – kérdezte ismét Orbán Viktor.

LMP: Inflációkövető nyugdíjemelést!

Az LMP-s Schmuck Erzsébet kérdésében azt szorgalmazta, hogy januárban a nyugdíjemelés mértéke egyezzen meg az infláció tényleges mértékével. – Ön azokkal van szövetségben, akik tönkretették a magyar nyugdíjasokat – reflektált Orbán Viktor az LMP képviselő felszólalására. Azt mondta, hogy megkapták a Magyar Nemzeti Banktól a várt inflációs adatot. Eszerint a 2022-ben az infláció éves átlaga 5 százalék lesz. Majd a kormányfő bejelentette: januárban nem 3, hanem 5 százalékkal emeli a kormány a nyugdíjakat.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a koronavírus-járvány kormányzati kezelését kifogásolta, felróva többek között a járvány következtében elhunytak magas számát, a magas fertőzöttségi adatokat, az egészségügy helyzetét. Orbán Viktor szerint – Tordai állításával szemben – az egészségügy nem szétvert állapotban van, de ott az ott dolgozók dolgoznak lelkiismeretesen helyt állnak járványhelyzetben is. Azt is mondta a miniszterelnök, hogy az ellenzék által támadott keleti vakcinák nélkül még magasabb lenne az elhunytak száma. Orbán Viktor – már a viszontválaszában – a fővárosi városháza-ügyet felemlegetve azt mondta Tordai Bencének, hogy bízik benne, hogy nem kerülnek kormányra, mert szerinte még az Országházat is megpróbálnák eladni.

A Jobbik frakciójában ülő Ander Balázs ugyancsak a miniszterelnököt kérdezte, ő a pedagógusbérek emelését kérte számon. Arról beszélt, hogy anyagi gondokkal küzdő pedagógusok tanítanak az iskolákban. – A pedagógusok árufeltöltőként is kereshetnek annyit, mint amennyi pedagógusként hazavihetnek. Értékelése szerint a magyar oktatás tudás- és értelmiségellenes. Orbán Viktor több ponton is egyetértett az ellenzéki képviselővel. Valóban elmaradtak a bérek a nyugati bérszínvonaltól. A kormányfő emlékeztetett, hogy 2022-ben 10 százalékos béremelést kapnak a pedagógusok. Reményei szerint meg tudják ismételni a választás után, ami 2013-2014-ben már megtörtént: akkor jelentősen, 50 százalékkal emelték meg – elsőként a közalkalmazotti ágazatban – a pedagógusok bérét. Majd arról beszélt a kormányfő, hogy a Jobbik szövetségei 2010-ben még 1400 milliárd forintot fordítottak oktatásra, 2021-ben ez a szám 2240 milliárd forint, amely 72 százalékos növekedést jelent. Hozzátette, ez is kevés, de szerinte még mindig több, mint amit a jelenlegi ellenzék fordított az oktatásra.

A Fidesz a Városháza-ügyről kérdezett

A fideszes Budai Gyula felszólalásában a fővárosi városháza-ügy részleteit feszegette, megemlítve, hogy már 11 feljelentés alapján indult nyomozás az ügyben. Azt kérdezte, hogy mely fővárosi ingatlanügyekben indultak nyomozások. A szintén fideszes Kontrát Károly államtitkár azt felelte, hogy azóta újabb három feljelentés történt az ügyben, így már 14 feljelentésről tudni. Az eljárásokról további információ nem adható.