Egy hete nem szerepelt a nyilvánosság előtt Orbán Viktor
Orbán Viktor a tavalyi szabadsága végén (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

Egy hete nem szerepelt a nyilvánosság előtt Orbán Viktor és a közösségi oldalán sem posztolt. A miniszterelnök utoljára július 28-án, vagyis nagyjából másfél hete szólalt meg, amikor a Kossuth rádióban elhangzott a szokásos péntek reggeli interjúja. A Facebook oldalán pedig augusztus elsején történt az utolsó bejegyzés, amiben a boltok számára kötelező akciózásról írt. Azóta semmi, pedig a miniszterelnök közösségi oldala egyébként gyakran szokott frissülni. Igaz, egy kommentet azért lehetett látni tőle Hosszú Katinka oldalán, amelyben gratulált a gyermeke születéséhez.

A Magyar Hang ezért megkérdezte sajtófőnökét, hogy vajon a kormányfő megkezdte-e már szokásos nyári szabadságát. – A miniszterelnök dolgozik, nincsen szabadságon – közölte megkeresésünkre Havasi Bertalan.

Orbán Viktor tavaly egyébként nagyjából ebben az időpontban ment el pihenni. A miniszterelnök augusztus elején még az Egyesült Államokba utazott, ahol találkozott Donald Trumppal, majd Dallasban beszédet mondott a Republikánus Párt „jobb szárnya” által rendezett konferencián, a CPAC-en. Ezt követően pedig Horvátország következett, az onnan érkező képekről pedig azt is nyomon lehetett követni, miként nő a kormányfő szakálla. Szeptember elsején jelentkezett újra azzal, hogy „vége a szünetnek”.