
Magyarországon nincsen politikai tűzfal, ha egy pártra szavaznak az emberek, azt komolyan vesszük – mondta Orbán Viktor a svájci Neue Zürcher Zeitungnak adott interjújában, amit a Hvg.hu szemlézett. A miniszterelnök ezt a német szélsőjobboldali AfD-vel (Alternatíva Németországnak) kapcsolatban mondta, amelynek elnökét Budapesten fogadja.
Orbán az interjúban beszélt arról, hogy a Nyugat gazdaságilag is meggyengült, ezért Magyarországnak Kelettel kell szorosabb kapcsolatot kialakítania. Orbán szerint az EU-nak nincsen komoly stratégiája, már nem tekinthető globális szereplőnek. A miniszterelnök ezt azzal indokolja, hogy az EU nem tudta megakadályozni az orosz-ukrán háborút és a Nyugat-Balkánt nem tudta integrálni. „A közös külpolitika csak akkor lenne reális, ha Németország és Franciaország erős politikai vezetéssel rendelkezne, és a többiek is vele tartanának. De ez nem így van” – mondta Orbán, aki egy kérdésre válaszolva az unió erre vonatkozó határozatára hivatkozva nevezte agresszornak Oroszországot, de az értékelést egyebekben a történészekre hagyná.
A miniszterelnök szerint hiba volt elhitetni az ukránokkal, hogy a győzelemig mellettük fogunk állni, mert ez nem így van. Orbán szerint semmilyen mennyiségű fegyver nem lett volna elég Ukrajna számára. „A Nyugat csak akkor nyerheti meg ezt a háborút, ha saját katonáit küldi Ukrajnába. Ezt pedig kizártuk. Az ukránoknak egyszerűen nincs elég katonájuk” – jelentette ki Orbán.
A beszélgetés során szóba kerültek a Putyin-Orbán találkozók, amelyekről Orbán azt mondta, 2009 környékén, amikor készült visszatérni a hatalomba, direkt megkérdezte Putyint, hogy problémásnak tartja-e Magyarország NATO-tagságát. Orbán elmondása szerint Putyin erre nemmel felelt, mivel Magyarországon nem állomásoznak olyan fegyverek, amelyek Oroszországra fenyegetést jelentenének. A miniszterelnök hozzátette: számos megállapodást kötött Putyinnal, aki eddig mindig tartotta a szavát. „Az elmúlt tizenöt év tapasztalata az, hogy Magyarország bízhat Oroszországban” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter gyors felemelkedése nem azt jelenti-e, hogy az emberek elégedetlenek a kormánnyal, Orbán igennel felelt, bár szerinte az elégedetlenség inkább a háborúnak és a szankcióknak a következménye. „A háborút sok okból nem szeretem, többek között gazdasági okokból sem” – jegyezte meg. A beszélgetés végén kérdezték Orbán arról, hogy nem érzi-e magát fáradtnak a politizáláshoz. A miniszterelnök szerint a kérdés az, hogy a Fidesz meddig tartja őt a legesélyesebbnek a választások megnyeréséhez. „Jelenleg a lakosság körében még mindig magasabb a támogatottságom, mint a párté. Amíg ez így van, addig továbbra is én fogom vezetni a harcot”