Orbán Viktor újra „poloskázott”
Orbán Viktor március 15-én a Múzeumkertben (Forrás: Orbán Viktor/Facebook)

Igyekezett megmagyarázni Orbán Viktor, hogy miért használta március 15-i beszédében az azóta sok vitát kiváltó poloska szót a politikai ellenfeleire. Igaz, ő most csak egyetlen emberre vonatkoztatta a dehumanizáló kifejezést, Magyar Péterre, bár a nevét nem írta le. – Miért poloska? Mert lehallgatta a feleségét. Ha nem hallgatta volna le, nem hívnánk így – így fogalmazott a közösségi oldalán.

Ugyanakkor a miniszterelnök az ünnepi beszédében ennél a résznél nem csak egy emberről beszélt. Egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „jön a húsvéti nagytakarítás – átteleltek a poloskák –: felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat”. Vagyis nem csak egyetlen személyről, hanem sokakról értekezett, amit ezt követően is egyértelművé tett: „felszámoljuk az egész árnyékhadsereget, ők az újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt, túl sokszor váltottak már köpönyeget”. A többesszám az okfejtésben végig maradt: „1848-ban császármadarak ültek a nyakunkba, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk felett. Éppen elég volt belőlük, tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés, ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban újabb bugyor várja őket”. A kormányfő azzal zárta – továbbra is több emberről beszélve –: „ismerünk benneteket, hiába bújtatok új európai pártgúnyába, a gazdáitok ugyanazok, a terveitek ugyanazok, és ne reménykedjetek, a sorsotok is ugyanaz lesz, legyőzünk benneteket újra és újra”.

Magyar Péter a beszéd elhangzása után a Magyar Hangnak azt mondta, hogy mindig azt hiszi, a miniszterelnök elérte a mélypontot, most megint azt hitte, de lehet, hogy holnap mond egy még durvábbat. Szavai szerint a kormányban pániküzemmódban vannak, ezért gyűlöletet szítanak, a Tisza Pártnál pedig „értik a csapdát”, de nem fognak belesétálni. A Tisza Párt elnökével készített videós interjúnkat itt nézheti meg: