Orbán Viktor volt a meglepetésvendég Menczer Tamás fórumán, és elmondta, hogy új helyzet van
Orbán Viktor Menczer Tamás fórumán (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

Gyakorlatilag Orbán Viktor volt a meglepetésvendég Menczer Tamás pilisvörösvári fórumán, amit eredetileg Szijjártó Péter külügyminiszterrel közösen hirdetett meg. A fórumról a miniszterelnök videót is közölt

A miniszterelnök többek közt arról beszélt, azért ment el, mert 2010 óta nem járt Pilisvörösváron, ráadásul 2026-ban már új választókerületi határok lesznek érvényesek a városra, és szerinte „itt harc lesz, jó, ha ezzel szembenézünk. Nehezebb harc lesz, mint korábban volt”. Ettől függetlenül nyerhetőnek tartja a körzetet, de csak ha beleállnak és odateszik magukat. Arról is beszélt, hogy egy új politikai térben vannak, és számukra is feladat ezt megérteni. A tér újdonsága, hogy eddig csak a valóságban éltek, találkoztak egymással, de a technológiai fejlődés létrehozott egy másik teret, „ezt online vagy nem tudom milyen világnak nevezik”, és a mindennapi életünkre is lett következménye. Megjelent a kommentpolitika, miközben a kormánynak a tények világában kell dolgoznia. – Ez egy teljesen új helyzet. Korábban azt gondoltuk, hogy ha jól szervezettek vagyunk, ismerjük egymást, megvannak a közönségeink, a 3-4 igazságunk, a 3-4 komoly teljesítményünk, van néhány gondolatunk a jövőre nézve és erőt mutatunk, akkor nagy valószínűséggel meg fogjuk nyerni a választást, mert mi vagyunk nemhogy Magyarország, de egész Európa legszervezettebb politikai szövetsége – mondta. De a hagyományos politika már nem biztos, hogy elég lesz a győzelemhez, mert ott a kommentpolitika, ahol „duma van, teljesítmény nincs”, csak ott ügyek, botrányok, kommentek vannak, valami ottan kavarog, de ez is politika, alkalmazkodni kell hozzá. Ez egy kihívás, amivel a Fidesz közösségének szembe kell néznie. 

A Telex beszámolója szerint kérdésekre válaszolva Orbán hosszan beszélt az EU-ról is, szerinte „ha az unió olyan lett volna 2004ben, mint most, az se biztos, hogy jelentkeztünk volna”, de jelenleg nem áll úgy a helyzet, hogy megérje kilépnünk az Európai Unióból, mert egyszerűen nem előnyösebb kinn lenni, mint benn. Sőt, állítása szerint Donald Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból, de ő mindig azt mondja, hogy a termékeink 85 százalékát az unión belül értékesítjük, ezért ez nem érné meg, talán akkor, ha lenne valamilyen ellenajánlat. Orbán Viktor a fórumon azt is mondta, az ellenzékiek is „benne vannak a nemzetben, mint a balsors a himnuszban”.