Hétfőn, azaz szeptember 30-án kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelynek egyelőre a legnagyobb durranásának a jövő évi, a kormányzati politikai szótár szerint „békeköltségvetés” – szokatlan és logikátlan módon az amerikai elnökválasztáshoz igazított – benyújtása és elfogadása ígérkezik. Rendhagyó módon, az árvízhelyzet miatt ezúttal az ülésszak előtt elmaradt a Fidesz-KDNP frakcióülése, de a kormánypárti többségnek talán emiatt is kímélő menetrendet állítottak össze – emlékeztet a Hvg.hu. A munkarendről döntő házbizottság pénteki ülésére készült előterjesztés szerint csupán 18 ülésnappal terveznek az őszi ülésszakban és már december 2-án véget is érne a törvényhozás munkája, kezdődne a téli szünet.
Sok gombnyomogatásra amúgy sincs politikai igény, hiszen a továbbra is érvényben lévő háborús veszélyhelyzet miatt a kormány lényegében bármiről dönthet saját hatáskörben, rendeleti úton. A költségvetést viszont például muszáj törvénnyel kihirdetni, még ha utána kormányrendeletekkel teljesen át is írják a gyakorlat szerint. Az őszi ülésszak nyitónapján várhatóan ezúttal is Orbán Viktor beszél napirend előtt.
Hétfőn megemlékeznek a képviselők a Helyi Önkormányzatok Napjáról is, amelynek rossz szájízt ad, hogy a polgármesterek egy része a kormányzati cáfolatok ellenére éppen attól fél, hogy a z Orbán-kabinet a helyi iparűzési adó rendszerének átalakítására, a saját önkormányzati forrás trükkös elvonására és központi, a pártpolitikai szempontokat sem nélkülöző újraelosztására készül. A szezonnyitó ülésen teszi le képviselői esküjét Hidvéghi Balázs (Fidesz), aki eddig EP-képviselő volt, de nem indították újra. Mivel EP-képviselő lett viszont Győrffy Balázs, az ő országgyűlési képviselői helyére ugrik be Hidvéghi. A sors fintora, hogy időközben már Győrffy sem EP-képviselő, mivel egy nőverésbe torkollt nyári veszekedés miatt lemondott.