
Aláírásgyűjtést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amelyben követelik az oktatást segítő dolgozók bérrendezését – írta az eduline.hu. A nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók (ebbe a kategóriába tartoznak a többi között a dajkák, a könyvtárosok, a pedagógiai asszisztensek, a gyógypedagógiai asszisztensek, a gyermek- és ifjúságvédelmi támogatók, a takarítók) béremelésére azért is szükség van, mert ők – szemben a pedagógusokkal – 2025-től csak annyival keresnek többet, amennyivel a minimálbér és a garantált bérminimum összege növekedett. Ez a minimálbér esetében plusz 9 százalékot jelentett, amivel a minimálbér összege bruttó 290 800 forintra emelkedett (ez nettó 193 ezer) január 1-től, a garantált bérminimum esetén pedig 7 százalékkal nőttek a fizetések bruttó 348 820 forintra (nettó 231 ezer).
Az oktatást közvetlenül segítő dolgozók csoportjában kivételt képeznek azok a dolgozók, akik rendelkeznek diplomával, ők ugyanis a garantált bérminimum mellé plusz 7 százalékos emelést kaptak, amire a kormány 10 százalékos fedezetet biztosított, a fennmaradó 3 százalékról pedig az önkormányzatok dönthetnek. A többi, ebbe a csoportba tartozó munkavállaló viszont az érdekképviselet szerint éhbérért dolgozik, ami bérfeszültséget okoz az óvodákban és iskolákban.
„Jelenleg nincs kiszámítható életpályájuk, tisztes megélhetést sem tudnak maguknak biztosítani. Mindeközben sokszor nemcsak a saját munkakörüknek megfelelő munkákat látnak el, hanem további, az intézményben aktuálisan be nem töltött munkakörökhöz tartozó feladatokkal is megbízzák őket, ez is jelentős leterheltséget és sokszor kifizetetlen túlmunkát jelent számukra” – írja a PDSZ az aHang felületén indított petíciójában. Az aláírás mellett arra is buzdítanak, hogy az ügy támogatói küldjenek levelet az illetékes minisztériumoknak és minisztereknek.