
Minden II. kerületinek joga van tudni, mire és hol költi el az állam a városrészünktől elvont szolidaritási hozzájárulást. Szolidáris kerület vagyunk, még büszkék is lennénk ezekre a fejlesztésekre – közölte Őrsi Gergely kerületi polgármester vasárnapi Facebook-posztjában.
Szerinte ha már az állam ennyivel tovább növeli a II. kerületiek költségvetéséből elvont források mértékét, jogos az elvárás, hogy megismerhessék, mire fordítja ezt az összeget, és melyik településen milyen fejlesztést valósít meg belőle. Hangsúlyozta, hogy nem a szolidaritási hozzájárulás létjogosultságát kérdőjelezik meg, ők szolidáris kerület, elfogadják, hogy bizonyos területi egyenlőtlenségeket enyhítsen az ország ilyen intézkedéssel, és bár a rendszer, illetve a hozzájárulás mértéke vet fel kérdéseket, a legfontosabb mégis az lenne, hogy megtudhassuk, milyen nehezebb sorsú hátrányos térségben milyen fejlesztésre költi az állam például a II. kerület költségvetéséből elvont forrásokat.
A polgármester egy ábrát is közzétette arról, hogyan változott az adó mértéke a kerületben: megválasztása előtt, 2019-ben 280 millió forint volt, idén, 2025-ben már 3,734 milliárd. Hozzátette: több mint 13-szorosára nőtt az elvonás a II. kerületiek költségvetéséből. „Ez több mint 43 ezer forint elvonás minden II. kerületitől, és 12-szer kijönne belőle a Szilágyi Erzsébet fasor azon szakaszának felújítása, amit nem egész két éve átvállaltunk a Fővárostól. Sőt, egyetlen év alatt is hatalmasat nőtt a hozzájárulás mértéke: 3 milliárdról körülbelül 3,7 milliárdra.” Azt írta, hogy ebből, az egyetlen éves növekményből felújíthatnának három játszóteret és parkot, vagy 3 óvodát, esetleg 5 km szabvány szerinti útfelújítást végezhetnének el, vagy a Kapás utcai szakrendelő 2. emeletének teljes felújítását, de úgy is lefordította, hogy ez az összeg megegyezik a a kerületben a gyermekek teljes közétkeztetésére fordított források felével.
Hozzátette, hogy bár az elvonás mértéke jelentős, lényegesen nagyobb, mint a legpesszimistább előrejelzéseik, szigorú gazdálkodással, jó néhány teendők újratervezésével, egy-egy feladat újragondolásával továbbra is megőrzik a kerület költségvetésének egyensúlyát.
Mint arról beszámoltunk, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter február 12-re virradóra a Magyar Közlönyben megjelentetett rendeletben szabta meg a 3200 magyar önkormányzat közül 855 által fizetendő szolidaritási hozzájárulás összegét. A Fővárosi Önkormányzat esetében 89 milliárdban szabták meg ezt az összeget, és már ki is bontakozott egy vita Karácsony Gergely és a tárcavezető között.