Orvosi lézerrel is tisztítják a Lánchíd budai oroszlánjait, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő szennyeződéseket; a munka befejeztével a szükséges megerősítések után elvégzik a hibatérképen megjelölt javításokat, és pótolják a hiányzó részeket – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Hamarosan befejeződnek a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái. Az egyenként több mint tíztonnás szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre – olvasható a közleményben.
Mint írják, az újpesti műhelyben dolgozó restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek.
A tájékoztatás szerint a szakemberek a budai oroszlánok restaurálásához is nekiláttak. Megtisztították és fertőtlenítették a szobrokat, a hibák aprólékos feltárása ugyanakkor még nem ért véget. Miközben felmérik, milyen állapotban vannak a Lánchíd budai oroszlánjai, megvizsgálják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat, elkezdték eltávolítani a legmakacsabb szennyeződéseket.
Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt „elgipszesedik”, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre, például száj vagy a hajlatok környékére, ahol a környezeti hatások még sötétebbé tették az oroszlánok felületét.
Az összegzés felidézi, hogy a sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról. A szobrokat az útpálya elkészülte után ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik össze őket homok, valamint a kiválasztott kötőanyag keverékével. – A korszerűsítéssel kapcsolatos információk a www.lanchid.hu weboldalon, a felújítás eddigi jelentősebb eseményei a pedig a www.bkk.hu weboldalon érhetők el – áll a közleményben.