Orvosi ügyelet volt, van és lesz a XVI. kerületben. Sőt, ígéretünknek megfelelően gyermekellátással bővül – közölte egy Facebook-posztban a városrész fideszes polgármestere, Kovács Péter, aki emlékeztetett arra, hogy október 1-től Budapesten is az Országos Mentőszolgálat veszi át a 0-24 órás orvosi ügyelet ellátását. Mivel a mentőszolgálat Budapest 23 kerületében csak 15 helyen jelölt ki ügyeleti pontot, így voltak olyan kerületek, ahová nem jutott, így a XVI. kerületben sem lesz a mentőszolgálat által üzemeltetett ügyeleti pont.
Az önkormányzat azonban továbbra is biztosítja a helyieknek a 0-24 órás orvosi ügyeletet, csak nem hívhatják ügyeletnek, éppen ezért új neve a Kertvárosi Sürgős Ellátás lett. Így a kerületi lakóknak nem kell átmenniük másik kerületbe orvosi ügyeletre, továbbra is a kerület központjában juthatnak ellátáshoz. Hétköznap 8-20 óra között továbbra is lesz kivonuló szolgálat, míg az éjszakai 20-8 óráig terjedő időszakban, illetve hétvégén a mentőszolgálat vonul ki – ismertette. Kovács Péter jelezte, hogy a szolgáltatás fizetős, alkalmanként ötezer forint, ami a XVI. kerületi lakcímkártyával rendelkezők számára továbbra is ingyenes.