Az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján közöltek szerint pénteken (október 2.) hajnali 3 órakor 5 centiméteresre csökkent a Velencei-tó vízállása Agárdnál. Az ottani vízmérce óránként rögzített adatai szerint ez így ment 9 óráig, amikor a vízszint felment 6 centiméterig, de ez talán nem tekinthető drámai változásnak, a trend a határozott csökkenés. Vidám adat a múltból: az oldalon jelzett legnagyobb vízállás 226 cm volt, ezt az Időkép szerint 1963. március 27-én mérték, míg mélypontként 53 centiméter van feltüntetve, ami 2022. szeptember 23-i adat.
Rengetegszer írtunk a témáról, a tó megmentésére született NER-es tervről, amit a korábbi kormány tíz évre titkosított és amiről az áprilisi választások után kiderült, hogy nem is létezett, vagy az új kormány terveiről. Kicsit olyan ez, mint amikor a nagybeteg rokon kórházban fekszik és a hozzátartozók – esetünkben leginkább civil szervezetek, helyiek, szakemberek – rendszeresen figyelmeztetik az orvosokat, hogy nagy baj lesz, ha nem tesznek valamit, de a doktorok csak hümmögnek, miközben a régi reflexek miatt szépen vasalt köpenyük zsebét tapogatják, holott a paraszolvencia már tilos. A tóra visszafordítva a hasonlatot: a gyász órái, napjai, évei ezek, bár az talán nem valószínű, hogy a beteg elhalálozik, azaz teljesen kiszárad. Az öt centiméter nem azt jelenti, hogy mindenhol ekkora a víz, vannak részei a Velencei-tónak, ahol nagyobb a mélység.
Miközben a hozzátartozó a készülődés jegyében azon mereng, hogy ideje lenne tisztítóba vinni a sötét öltönyét, beleolvas a hírekbe és néhány milliszekundum erejéig optimista lesz. „Elrugaszkodtak a hírek a valóságtól..., elege lett a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó szakembereinek” – olvassa a Sonline írásának címét. A nem friss, de a témában született egyik utolsó cikk szerint együttműködésre lépett a Balatoni Kör, a Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal, valamint a Velencei-tavi program- és rendezvényszervezés. Szerintük a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó az utóbbi időben gyakran a vízállással, a szélsőséges időjárással és más környezeti problémákkal kapcsolatban került be a hírekbe, miközben természeti és turisztikai értékeik jóval kevesebb figyelmet kaptak. A hozzátartozó együttérzően lapoz egy határozottat és – ha élhet egy morbid hasonlattal – nyugodtabb vizekre evez. Megnyitja a Duna-Ipoly Nemzeti Park közelmúltban megjelent anyagát, a „Velencei-tó: nem szárad ki százévente és nem „csak” egy szikes tó!” címűt.
Ebben a szerző, Riezing Norbert többek közt azt írja, hogy idén (is) sokat hallani a Velencei-tó „kiszáradásáról”. A médiában gyakran olvashatjuk, hogy ez egy szikes tó és teljesen természetes, hogy időnként („százévente”) kiszárad, és ilyen már korábban is többször előfordult. Legyinthetünk is egyet – mondja Riezing –, akkor minden rendben van. Pedig nem! A Velencei-tó egyrészt nem „csak” egy szikes tó, másrészt a korábbi „kiszáradásokkal” kapcsolatban több a kétely, mint a bizonyosság – írja. A Velencei-tónak csak egy része szikes – részletezi –, ugyanis a nyugati oldalon láptó jellegű. Ez igen furcsa, hiszen a kettő épp „ellentéte” egymásnak. Ha csak néhány dolgot akarunk kiemelni: a síklápok kémhatása semleges vagy gyengén lúgos, tápanyagtartalmuk csekély, a szikes tavak ugyanakkor erősen lúgosak, tápanyagtartalmuk pedig magas. Mégis hogy lehet ez? Úgy, hogy a tavat tápláló Császár-víz a tó nyugati felén ömlik be (eredetileg a mai Dinnyési Fertőn keresztül), így itt „édesvizet” találunk, mely a tó túlsó fele (vagyis kelet) felé fokozatosan válik szikessé. A kettő között pedig a nádas pufferol. Összegezve és utalva a felvezető szöveg első kijelentésére: a Velencei-tó láptó és szikes tó egyben.
Mit lehet tudni a „kiszáradásokról? – teszi fel a kérdést magának Riezing Norbert és meg is válaszolja: a 18. század második felére datált, 28 éven át tartó kiszáradást egy hidrológus kutató már megcáfolta. A tó legutóbbi, legtöbbet emlegetett „kiszáradása” 1863 és 1866 között volt. Az ismert történet szerint ebben az időszakban a székesfehérvári huszárok a tómederben gyakorlatoztak. Nos, a huszárok most is tudnának a mederben gyakorlatozni, például mindjárt a Katonai Emlékpark alatt. Itt ugyanis csontszáraz a meder – emlékeztet a szerző. A tóban azonban mégis van víz. Valójában nem tudjuk pontosan, hogy a 19. század közepén mennyire „száradt” ki a tó. Szakemberek biztosra veszik, hogy maradt benne víz, de nem tudjuk, mennyi. Ahogy azt sem tudjuk, hogy a nyári aszályok közötti téli időszakban mennyire telítődött vissza a meder. A „kiszáradás” előtt még ejtsünk pár szót a tavak vízszintjének természetes mozgásairól – javasolja Riezing Norbert. A tavakban tárolt víz rendszerint tél végén/kora tavasszal a legtöbb, majd nyár végére/ősz elejére akár jelentősen lecsökkenhet. Ez azt jelenti, hogy a vízszint magassága természetes úton is lecsökken, időjárástól függően évenként változó mértékben. Ez a vízmozgás része a tavak életének és általában szükség is van rá. A nádnak például jót tesz egy kis „fellélegzés”, de a friss föveny is rengeteg élőlénynek nyújt táplálékot. Télen azonban ismét megemelkedik a vízszint, telítődik a meder. Ez a természetes dinamika része.
Akkor mégis mi a baj a Velencei-tóval? – kérdez újból a szerző. Az élővilág szempontjából alapvető probléma, hogy a tó vize 2025/26 telén nem töltődött vissza (ahogy ez a 2022-es, akkor rekord alacsony vízállás után, ugyan nem az optimális szintre, de megtörtént). Idén a nádas és más vízi növényzet a tó egy részén lényegében kiszáradt, vagy alacsony víztartalmú talajjal készülhetett a nyári szárazságra. A lápok többsége például már kora tavasszal teljesen száraz volt. A kotu és tőzeg mélyebb rétegeit megvizsgálva nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a teteje száraz, pedig ilyenkor kellene a leginkább vízzel telítettnek lennie.
A részletek miatt érdemes elolvasni Riezing Norbert teljes cikkét, ami így fejeződik be: bár sokak szerint már az 1863 és 1866 közötti aszályokban is ott van az ember keze nyoma (nagy léptékű folyószabályozások, lecsapolások), a vízhiány egy ökológiai szempontból stabilabb, természetes tavat érintett, ellentétben a mai, jelentősen átalakított, részben mesterségessel.
A hozzátartozó annyit már elhatározott, hogy cserepes virágot vesz, de azt nem tudja még, hogy a látogatásra vagy a temetésre viszi-e. Csak egy dologban biztos: a virág nem feltétlenül jó ötlet, mert öntözni kell.
