Öt százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma a tavalyi évben

Öt százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma a tavalyi évben

Fotó: Unsplash/Prateek Gautam

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kormányinfón tettek fel arra vonatkozó kérdést Gulyás Gergelynek, hányan követtek el befejezett öngyilkosságot a tavalyi évben, és mennyivel többen tettek így, mint 2019-ben vagy azt megelőzően. A miniszter egy konkrét adatot mondott: tavaly sajnos öt százalékkal több öngyilkosság történt, mint az azt megelőző évben. Kifejtette, ez egy tízéves javuló tendenciát akasztott meg, viszont a tavalyi bezártság pszichés következményeit látva sajnos számítani lehetett erre. Viszont még így is a 2017-18-as szintre jutottunk vissza, legalábbis a tavalyi adatok tekintetében. Hozzá kell viszont ehhez tenni, hogy az újabb, súlyos korlátozásokat november közepén vezették be, és ezek azóta is érvényben vannak. Tehát a mostani első négy hónap munkanélküliségének, bezártságának következményeiről még nincsenek pontosabb adataink.

Eközben a 2019-es évben is csak részleges volt a javulás, a férfiaknál jelentkezett elsősorban, míg 2018-hoz képest több nő vetett véget az életének. Összesen 1550 befejezett öngyilkosság történt tavalyelőtt, 107-tel kevesebb, mint 2018-ban, és 214-gyel kevesebb, mint 2017-ben. Ez azt jelenti, ha öt százalékkal számolunk, hogy tavaly körülbelül 1630-an ölték meg magukat. Nem tudjuk viszont, a nők vagy a férfiak körében volt-e jelentősebb a romlás. Nemrég számoltunk be mi is a hírről, hogy Japánban például kifejezetten romlottak az öngyilkossági statisztikák a nők körében.

A számok 2010-ban romlottak utoljára jelentősebben, akkor szervezték át a pszichiátriai ellátást. Azóta viszont folyamatos volt a javulás, 2019-ben 2010-hez képest 36,5 százalékos. A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) nyugdíjazott főigazgatója, Dr. Németh Attila ennek kapcsán fejtette ki, hogy ez rekord Európában, máshol nem csökkent ennyit az öngyilkosságok száma tíz év alatt. Sőt, az amerikaiak esetében egyenesen 30 százalékkal nőtt is ez az arány.

A Telex kérdezett rá még októberben Némethnél, milyen okai vannak a korábbi javulásnak, ő pedig azt mondta, maga a pszichiátriai ellátás javult, többen fordulnak depresszióval orvoshoz, pszichiáterhez. Javult a diagnosztika is, jobbak lettek a kubaturális körülmények a pszichiátriákon, illetve a Lelki Elsősegély telefonszolgálat is jól működött.

A tízéves javulás kifejezetten jó eredmény azt követően, hogy a kommunizmus idején például a legrosszabbak között voltunk. A mások élete című filmdrámában el is hangzik, mikor a borzalmas kelet-német öngyilkossági statisztikákról olvasnak, hogy náluk rosszabbak csak a magyar eredmények voltak. És most sem olyan jó azért a helyzet, az Egészségügyi Világszervezet 2018-as rangsorában a 12.-ek voltunk, igaz, akkor a 2015-ös adattal szerepelve a listán. Abban az évben százezer főre vetítve 19 öngyilkosság történt, míg 2019-ben ez a szám már csak 15,8 volt.

A tavalyelőtti évben 1158 férfi, illetve 392 nő lett öngyilkos, utóbbiak száma 2018-hoz képest még nőtt is kicsit. A megelőző három évben viszont folyamatosan csökkent a női öngyilkosságok száma is. Magas volt viszont 2019-ben is a 29 évnél fiatalabbak körében az öngyilkosságok száma, 100-120 embert jelentett ez. Ami azért is aggasztó, mert az iskolák és egyetemek bezárása elsősorban őket érinti negatívan, és több riasztó nyilatkozatot olvashattunk arról, hogy rengeteg fiatal kerül gyerekpszichiátriára, és akik nem jutnak oda, azok körében is nő az apátia és az elkeseredettség. A 70 évnél idősebbek körében is jelentősek voltak az öngyilkossági adatok 2019-ben, 400 idős ember vetett véget az életének akkor.

Az öngyilkosság továbbra is vezető haláloknak számít, a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások pedig világszerte rontottak ezen. A bezártság lelkileg megviselte azokat is, akik nem egyedül élnek, a magányos emberek pedig még jobban szenvednek emiatt, miközben a munkahelyek elvesztése is kétségbeesett lépésekre sarkall sokakat. Pszichológusi vélemények szerint a reménytelenség érzete különösen sokat ronthat a helyzeten, épp ezért is tartják fontosnak, hogy a mostani járványhelyzetben is elhangozzon minden alkalommal: ott a fény az alagút végén.

A WHO magyarországi irodája az ősszel kiadott közleményében azt írta: évente több mint 140 ezren követnek el öngyilkosságot Európában, a 15-29 évesek körében ez a második leggyakoribb halálozási ok. „A világjárvány következményei hatalmas károkat okoztak a lakosság mentális egészségét tekintve, leginkább a szegényeket és a legkiszolgáltatottabbakat érintették a változások, súlyosbítva a már meglévő egyenlőtlenségeket” – írták. Míg a házasoknál folyamatos csökkenés volt tapasztalható, addig az egyedülálló nőknél még a pandémiamentes időkben is enyhe emelkedést láttak.