A szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak 2020-tól – számolt be az MTI az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára, Pölöskei Gáborné szavairól. A politikus egy budapesti sajtóbeszélgetésen, a Szakképzés 4.0 stratégiát ismertetve beszélt arról, hogy az új rendszer csökkentheti a lemorzsolódás esélyét.
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány elfogadta a Szakképzés 4.0 stratégiát, amihez az ITM cselekvési feladattervet készít, az átalakításhoz szükséges törvényt és rendeleteket pedig még idén meghozzák.
A 2020 szeptemberétől felmenő rendszerben induló ötéves technikumok első két évében ágazati alapképzésben részesülnek a diákok majd alapvizsgát tesznek. A következő három évben növekvő képzési időt töltenek a vállalatoknál, a cégek pedig választhatnak, kikkel kötnek közülük szerződést. Az ötödik év végén tesznek érettségit és technikusi vizsgát a diákok.
A nyolc osztályt elvégzetteknek nem kötelező jelleggel orientációs osztályokat hoznak létre, ahol a kompetenciákat igyekeznek fejleszteni. Kísérleti osztályt már indítottak, 67 tanuló van benne, a fogadtatás pedig állítólag a gyerekek és szülők részéről is pozitív.