Otthagyja a ferencvárosi önkormányzatot a volt fideszes polgármester
Bácskai János (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Távozik a ferencvárosi képviselő-testületből Bácskai János, a kerület korábbi fideszes polgármestere – jelentette be Baranyi Krisztina polgármester a közösségi oldalán. A közlés szerint a volt kerületvezető a csütörtöki napon mondott le a képviselői mandátumáról.

A bejegyzésben Baranyi Krisztina a ferencvárosi önkormányzat és valamennyi ferencvárosi nevében megköszönte a kerületért több mint egy évtizeden át végzett munkáját.

A bejegyzés alapján Bácskai János kormánytisztviselőként folytatja. Baranyi Krisztina azt írta, hogy a kinevezéséhez gratulál és jó egészséget, valamint „eredményekben gazdag, sikeres munkát kívánok a környezetvédelem, természetvédelem, hulladékgazdálkodás és bányafelügyelet területén”.

Bácskai János 2010 és 2019 között, két cikluson át volt Ferencváros polgármestere. 2019-ben az ellenzéki összefogás által támogatott Baranyi Krisztina legyőzte. Bácskai a szavazatok 39,5 százalékát, Baranyi pedig a szavazatok 57,5 százalékát szerezte meg.

Bácskai János kompenzációs listán jutott képviselői mandátumhoz a kerületi képviselő-testületben.