
Orbán Viktor a vidéki kórházak leépítése után országos óvodabezárási akcióba kezdett – hívta fel a figyelmet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdai Facebook-bejegyzésében. Egyúttal felszólított „a hatalom rombolásának” megállítására.
„Nemrég még azzal büszkélkedett a kormány, hogy óvodákat építenek és fejlesztenek, most pedig csak Sopronban két tagóvodát akarnak bezáratni, másik háromban pedig csoportokat összevonni és 30 fős óvodai csoportokat létrehozni. Niklán óvónőket és dajkákat támad a hatalom, máshol felszámolják a nemrég felújított óvodákat” – fogalmazott bejegyzésében. „Ez a vidék- és gyerekbarát kormányzás? Mi a terv a bezárásra ítélt óvodákkal, miniszterelnök úr? Tiborcz-hotel lesz belőlük, vagy az ön testvére által behozott ázsiai gazdasági migránsoknak munkásszálló?” – tette fel a kérdést.
A Tisza arra biztatja a tervezett óvodabezárásokkal érintett települések lakosait, hogy ne hagyják, hogy Orbánék utasítására a polgármesterek bezárják az óvodákat. A Tisza Szigeteket pedig országszerte arra hívta, hogy aktívan vegyék ki a részüket a tiltakozásból. „Ne hagyjuk, hogy az óvodáink a bezárt postahivatalok, az ellehetetlenített kórházak és a megszüntetett vasúti szárnyvonalak sorsára jussanak! A gyerekeink és unokáink jövője nem eladó!” – írta.