
Azonnali hatállyal felfüggesztették egy Hajdú-Bihar megyei sertésvágóhíd működését, amelynél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei a Közbeszerzési Hatóság (KH) munkatársaival együttműködve súlyos szabálytalanságokat tártak fel - tájékoztatta a Nébih csütörtökön az MTI-t. Kiemelték: egyúttal 15 tonna élelmiszer forgalmi korlátozását is elrendelte a hivatal.
A helyszínen a közlemény szerint az ellenőrök „gyomorforgató körülményeket" tapasztaltak, az udvaron például rovarral szennyezett fagyasztott termékek voltak, továbbá az egységben is nagy mennyiségű rovartetemet találtak.
A vágóhíd belső részein nem biztosították a higiénikus kézmosás feltételeit, több kézmosó és eszközfertőtlenítő nem működött, a padozaton pangott a véres szennyvíz, még a mennyezet is szennyezett volt.
A vizsgálat annak apropóján indult, hogy a vállalkozással szemben súlyos szerződésszegést jelentett a Közbeszerzési Hatóság felé egy ügyfele, mivel kifogásolt minőségű húskészítmények (virsli, felvágott, egyéb késztermékek) érkezését tapasztalta. A nyertes ajánlattevő a romlott, akár kukacos árukat óvodákba, iskolákba, közintézmények részére szállította - olvasható a közleményben.