Özvegye közölte, mi okozta Vágó István halálát

Özvegye közölte, mi okozta Vágó István halálát

Fotó: Vágó István Facebook-oldala

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Sokan azt gondolták, szívinfarktusban halt meg. De nem ez történt, nem ez volt a baj. Nála egy hasi aorta robbant szét, már a kiérkező mentősök sem tudtak rajta segíteni – ezt mondta a Kiskegyednek Vágó István haláláról özvegye.

Vágó Judit arról is beszélt, hogy semmilyen betegségéről nem tudtak, de már több mint hat hete köhögött, ezért végül több vizsgálatra is elmentek. – Kardiológusnál másfél héttel, tüdőszűrésen négy nappal előtte voltunk és minden eredmény negatív volt. Szív-CT-n is voltunk, egy barátnő orvosunk azt mondta, hogy szép szíve van Istvánnak és a korához képest minimális a meszesedés, az szóra sem érdemes – idézte fel a férje halála előtti időszakot.

Vágó István 74-éves korában hunyt el április végén. A Demokratikus Koalíció a családdal egyeztetésben nyilvános búcsúztatót szervez május 18-án, csütörtökön 17 órától a fővárosi Szent István parkban. – Mindenkit arra kérünk, hogy ha kedves emléket őriz Istvánról, akkor jöjjön el, rója le tiszteletét, és ha szeretne, helyezzen el egy szál fehér virágot a megemlékezésen – írta a párt.

Címkék: Vágó István