Palkovics bízik abban, hogy kezet foghat Elon Muskkal
Palkovics László (Fotó: Szijjártó Péter/Facebook)

Bár nem tud konkrét beruházásról, bízik benne, hogy kezet foghat majd Elon Muskkal egy nagy amerikai mesterséges intelligencia beruházás magyarországi alapkőletételénél – erről is beszélt az Indexnek a frissen kinevezett mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, Palkovics László. „Az egyetlen kérdés igazából az volt, mikor jön el az a pillanat, amikor megjelenik egy olyan terület, ahol hasznos lehet a tudásom, tapasztalatom” – mondta visszatéréséről. Hozzátette: az, hogy a korábban általa kezelt területeket más miniszterek vitték tovább, egy természetes kormányzati struktúraváltás része volt, nem pedig hatalmi harc vagy rivalizálás következménye.

Új pozíciójában a feladata az lesz, hogy Magyarország mesterséges intelligencia stratégiáját át, illetve újraírják. „Magyarország egy nyitott, és high-tech ország – akár szeretjük ezt, akár nem, ez egy tény” – mondta.

Legfontosabb feladatának most azt tartja, hogy meg tudja jeleníteni Magyarországot az Európai Unióban, Németországban, az Egyesült Államokban, Kínában. „Hogy tudjunk idehozni olyan techóriásokat, mint a Google vagy mások.” Az AI itthoni „pozicionálását” is kiemelt helyen szeretné kezelni, hogy eloszlassák a félelmeket és átadják az embereknek ezt az eszközt. „Ez nem egy űrbéli technológia, hanem olyasmi, amit tulajdonképpen holnap mindenki használhat.”

Munkájától több eredményt is vár: szeretné átalakítani az oktatást a mesterséges intelligenciával, a magyar tulajdonú vállalatok fejlesztésében is komoly eredményekre számít, és szeretné, ha Magyarország is jelentős szereplője lenne a mesterséges intelligencia világának.

„Bízom abban, hogy kezet foghatok Elon Muskkal egy nagy amerikai mesterségesintelligencia-beruházás magyarországi alapkőletételénél.”

Palkovics elmondta, hogy három olyan embert támogatott a 2020 környéki innovációpolitika, akiknél valószínűsítették a Nobel-díj elnyerését. „Szerintem Roska Botond lesz a következő” – jósolta. A magyar kormány támogatta az itteni kutatásait, amelyből cég is létrejött, a BrainVision Center.

A kormánybiztos arról is kérdezték, hogy elképzelhető-e olyan kreditrendszer, mint Kínában. „Mindenképp elképzelhető egy ilyesfajta kreditalapú rendszer, amelyben támogatjuk, ha a cégek akár AI-technológiát használnak. A magyar vállalatok számára ez fontos eszköz lehet” – mondta. Szóba került a Kínában alkalmazott szociális kreditrendszert, amely pontokkal értékeli az állampolgárokat. Palkovics szerint az állampolgárokat nem célszerű osztályozni.

„Kína egy másfajta politikai berendezkedéssel bír. Minden, ami listázást és osztályozást jelent, az ellen mi tiltakozunk, rosszak az emlékeink ezzel kapcsolatban. Ez talán nem az a terület, amit prioritásként kellene kezelnünk” – fogalmazott. Az általa levezényelt egyetemi modellváltást ért kritikák szerinte „politikailag motiváltak” voltak, az új rendszerben egyetemeket fenntartó alapítványok közelebb kerültek az intézményekhez, ami „a lehető legjobb dolog, ami történhetett”. Szerinte az egyetemi autonómia nem sérül, mert a kuratóriumok nem szólnak bele a kutatási vagy oktatási kérdésekbe. „A kutatások irányítását nem az állam vagy az alapítványok végzik, hanem az egyetemek és a kutatóintézetek maguk határozzák meg, milyen területeken dolgoznak” – fogalmazott.