Özséb, előzőleg esztergomi kanonok, már évek óta élt néhányadmagával a pilisi vadon magányában, amikor egy este sűrű sötétség ereszkedett a lakhelyül szolgáló barlang környékére. A csillagok az égen kihunytak, a sűrű fellegek a holdat is teljes rejtőzésre kárhoztatták, majd egyre lejjebb ereszkedtek, mintha a barlang előtti tisztás szélén kezdődő erdőt is be akarnák burkolni, olyannyira, hogy még a fák törzseit sem lehessen látni. A barlang bejáratánál zordon remete állt, Özséb, akinek csak a megjelenése volt zordon, mert remetetársai, meg az erdőrengeteg állatai, madarai szívjóságáról ismerték.
Ilyesféle alakot képzelek el, mint amilyet Aczél László Zsongor, Török József, Legeza László és Szacsvay Péter rajzolt meg Pálosok című könyvében, miközben a pálos rend rendtörténeti vándorkiállítása felé lépdelek. Említett barlangi remete, Boldog Özséb egyébként nem volt más, mint aki 1250-ben megalapította a rendet, egyesítve a Patacs-hegyi és pilisi remetéket. Biatorbágyon járunk, szívem szerint egyesíteném a szomszédos települések, Etyek és Páty remetéit, de egyedül érkezem az autóbuszhoz, aminek belsejében mint Boldog Özséb a barlangban, a kiállítás búvik meg. A barlang bejáratánál nem áll zordon remete a rendre jellemző hófehér csuhában, csak egy kedves férfi rövidgatyában és pólóban. II. Miklós generális perjel 1341-ben engedélyezte a pálosoknak az addigi szürke kámzsa helyett a fehér színű habitus viselését, hogy megkülönböztessék magukat a kóborló, szabálytalan életet élő remetéktől. A férfin szürke póló van, mindent érteni vélek. Pedig nem XXI. századi kóbor remetével van dolgom, hanem a helyi katolikus plébánia önkéntesével. Ő és társai látják el a tárlatvezetői feladatokat, kétóránként váltva egymást.
A teremőr éppen gregoriánt hallgat (Fotó: Magyar Hang6Grimm Balázs)
Beléptidíj nincsen, tikettet viszont kapok, amit a busz jegylyukasztóján kell érvényesíteni. Ezt el is teszi a teremőr, innen tudom, hogy a kiállítást az itteni helyszínen eddig összesen tizenhatan tekintettük meg, bár egyfelől nem tudom, én benne vagyok-e ebben a tizenhatban, másfelől pedig még ugye eddig nem tekintettem meg semmit, csak a lyukasztót. Mindegy, a nagyságrendeken nem változtatok sokat, kár, hogy ilyen szerény az érdeklődés – jelzem az önkéntesnek, ő pedig bólogat.
Minden pálos templomban megtalálható (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)
A kiállítás címe – Pálosan szép az élet – „egy betű eltéréssel, kedves, játékos rájátszás egy magyar szólásra (Párosan szép az élet). A szólás arra utal, hogy az embernek házasságban, párba kötve („párosan”) nagyobb a lehetősége a boldogságra. A magyar szólás egyszersmind a jövőbe vetett bizalmat is hordozza. Kiállításunk koncepciója – kapcsolódva a címhez – rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja – hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma” - áll a kiállítás leírásában.
Ha volna itt szerzetes, kicsit vitatkoznék vele kedves, játékos rájátszással, hiszen a párosan szép az élet azért mégiscsak azt jelenti, amit, nehéz ezt ráerőltetni szüzességi fogadalmat tett szerzetesekre. Másra meg gondolni sem merek. Hacsak arra nem, jövőbe vetett bizalommal, hogy Jézus és a szerzetes az egy pár, bár férfiakról beszélünk, ami Mária országának jelen törvénykezési fázisában eléggé rossz előjel.
Pálos címer a kiállításon (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)
A kiállítás szép, modern, informatív, lehet olvasni, hozzá gregorián énekeket hallgatni fejhallgatón, pálos szerzetesek előadásában. Van több képernyő is, ezeken gyönyörű képeket, kódexeket nézhetnek meg a látogatók, és van a busz végében egy videós szekció is, ahol a jármű eredeti székei a zsöllye. Egy baj van csak, hogy az önkéntes teremőr nem tudja beindítani a vetítést, már csak ezért is jó, hogy az önkéntesek kétóránként váltják egymást. A nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb csak akad valaki, aki ért az ördögi masinához – gondolom, de a váltást azért nem várom meg.
Ne felejtsük el, ez egy busz: (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)
Mivel a Pálosan szép az élet egy rendtörténeti vándorkiállítás, nem sok értelme lenne, ha felidézném a rend történetét. Annyit talán érdemes megjegyezni, hogy a pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend és mint ilyen kitüntetett figyelmet érdemel.
A kiállítás magyar nyelvű, de a felületeken viszonylag kevés szöveg szerepel, amelyek a magyarul nem értő látogató számára QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben olvashatóak angol és lengyel nyelven – írja magáról a kiállítás. Éppen ezért okostelefonnal a kézben nézem a tárlatot, el is kalandozom kicsinység. A Pálos Rend Szabályzata, azaz „Szent Ágoston Regulája Első Remete Szent Pál rendjének konstitúciója és direktóriuma” tanulmányozásába merülök, miközben rádöbbenek, hogy felettébb éhes vagyok. Korgó gyomrom szerencsére már a második fejezetben iránymutatást kap:
„Testeteket az ételben és az italban böjttel és önmegtagadással fékezzétek meg, amennyire egészségtek megengedi. Ha azonban valaki nem tud böjtölni, legalább étkezésen kívül ne vegyen magához semmi ételt, hacsak nem beteg.” Mindezt szentül megfogadva intek búcsút a busznak és veszem lépteim a közeli kifőzde felé.
Az idén június óta úton lévő kiállítás augusztus 13-tól Ecséden, aztán Erdélyben, végül szeptember 3-tól 12-ig Budapesten, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tekinthető meg.
