Pályaudvarok bérbeadása: meghosszabbították a határidőt
A budapesti Keleti Pályaudvar (Fotó: Unsplash)

A MÁV által 99 évre bérbeadásra meghirdetett 62 pályaudvarra 49 pályázat érkezett, de sok esetben hiánypótlásra van szükség, ezért a MÁV meghosszabbítja az elvileg február 28-án lejáró értékelési határidőt – közölte a Szabad Európa megkeresésére a vasúttársaság.

Fekete Zoltán, a MÁV ingatlanfenntartási és gazdálkodási főigazgatója és Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészetért felelős államtitkára vezetésével zajlanak az intenzív tárgyalások a vasúttársaság és a minisztérium között a vasúti pályaudvarok 99 évre történő bérbeadásának mielőbbi lezárásáról – értesült több egymástól független forrásból a portál. Információik szerint az állam minél hamarabb szeretné, ha aláírnák a leendő bérlőkkel a szerződést, így akár már márciusban sor kerülhet erre. Több informátoruk arról beszélt, hogy a MÁV lehetőségeihez mérten szeretné (szerette volna) lassítani a folyamatot, éppen azért, hogy nagyobb tere legyen a szakmaiságnak. A portál szerint a „hiánypótlás” miatti határidő hosszabbítás akár ennek az erőfeszítésnek a jele is lehet.

Kérdésükre a MÁV azt közölte, hogy „az állomásmegújítási program három – országos, térségi és helyi – szintjére összesen 62 helyszín esetében 49 pályázat érkezett a 2025. január 31-i határidőig”. Így „a jelentős érdeklődés következtében a pályázatok formai és tartalmi értékelésére a pályázati kiírásban jelzett egy hónap nem bizonyult elegendőnek, számos esetben a pályázati anyagban leírt elképzelések pontosítására, további adatok megadására és részletezésére, tehát hiánypótlásra van szükség. Ennek érdekében a Kiíró február 28-án nem zárja le a pályázat értékelési szakaszát, azt a hiánypótláshoz szükséges időszakkal meghosszabbítja”.

A sietség oka a Szabad Európa forrásai szerint egyértelműen az, hogy mára kiszáradtak azok a beruházások, amelyek fontos részét jelentették a kormányközeli cégek megrendelésállományának. Az már februr elején kiderült, hogy jórészt kormányközeli beruházók jelentkeztek a fontosabb pályaudvarokért, a Nyugati pályaudvarra például Tiborcz István korábbi üzlettársának, Erdei Bálintnak a cége, a Redwood Real Estate Holding adott be pályázatot. A Raw Development Kft. a Déli mellett a Kelenföldi, a győri és a szegedi pályaudvarra pályázott. A céget a piacon Matolcsy György köre érdekeltségeként emlegetik, Somlai Bálint tulajdona. A Déli pályaudvarra jelentkező Market Asset Management Zrt. a Garancsi István tulajdonolta Market Építő Zrt. leányvállalata.