
Sok támogató üzenetet kaptam, rengetegen jelentkeztek, hogy segítenek, köztük neves ügyvédek is – mondta a Magyar Hangnak pénteken Pankotai Lili annak kapcsán, hogy egy magánszemély feljelentette a Pride-on való részvétel miatt. Az aktivista a közösségi médiában már korábban jelezte: várja azok jelentkezését, akiket megbírságolnak a Pride-on való részvétel miatt, és gyűjtést is indít a bírságok kifizetésére. Erre a célra a Momentum is létrehozott egy Pride-Alapnak nevezett adománygyűjtést.
Eddig csak arról érkezett hír, hogy Karácsony Gergely főpolgármestert és Pankotai Lilit jelentették fel a Pride miatt, valamint Dobrev Klára, a DK elnöke saját magát jelentette fel, miután részt vett a Pride-on.
Pankotai Lili elképzelhetőnek tartja, hogy akár több tízezer embert is megpróbáljanak megbírságolni a hatóságok, arra hivatkozva, hogy tiltott gyülekezésen vettek részt. Eközben Karácsony Gergelynek az az álláspontja, hogy a Pride idén fővárosi rendezvény volt, így nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá, vagyis sem a szervezéséért, sem a részvételért nem lehet a gyülekezési törvény alapján felelősségre vonni senkit.
A rendőrség ugyanakkor gyűlésként értékelte és betiltotta a felvonulást. Ám szombaton a rendezvényt a rendőrség biztosította, és nem szólította fel a résztvevőket arra, hogy a gyűlés tiltott, ezért hagyják el a helyszínt, ami miatt több jogász is azon az állásponton van, hogy akkor sem lehetne bírságokat kiszabni, ha a rendezvényt gyülekezésnek tekinti a rendőrség.
Pankotai Lili emlékeztetett: őt sújtották már bírsággal hídfoglalásos tüntetés idején is anélkül, hogy azt rendőri felszólítás előzte volna meg. Ugyanakkor szerinte a Pride esetében jók lennének az esélyek a bírság elleni fellebbezésre. Ha több tízezer résztvevőt megbírságolnának, szerinte az ingyenes jogsegélyszolgálatoknak nem lenne kapacitásuk arra, hogy a nyolc napos fellebbezési határidőn belül minden ügyet elvállaljanak, ezért a megbírságolt résztvevőknek vagy saját zsebből kellene ügyvédet fogadni, vagy kifizetni a büntetést. – Sajnos reális forgatókönyv, hogy a hatalom számol azzal: sok érintettnek nem lesz kapacitása fellebbezni – vélekedett az aktivista. A másik – és szerinte az egyetlen demokratikus – megoldás az lenne, ha a köztársasági elnök az összes jelenlévőt közkegyelemben részesíti.