
– Elismerem, hogy az álláskeresési járadék összege és folyósításának három hónapos időszaka nehézséget okoz a friss munkanélkülieknek – így fogalmazott a Népszavának adott interjújában a gazdasági válságkezeléshez is számos javaslatot megfogalmazó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Parragh László úgy vélekedett ugyanakkor, hogy ez az idő „ösztönzi is az érintetteket, hogy igyekezzenek elhelyezkedni”, amihez a kormány azzal járul hozzá, hogy a munkahelyek megtartását segíti. Ha meghosszabbítanák a három hónapos segélyezési időt, akkor később ezt már nehéz lenne visszavonni. – Mi úgy véljük, ha mégis rövidnek bizonyulna a mostani időtartam, akkor a tapasztalatok birtokában beszélhetünk a meghosszabbításról – fűzte hozzá.
Parragh László beszélt arról is, hogy a hivatalos statisztikák szerint a január-márciusi időszakban a munkanélküliség 52 ezer fővel nőtt, de azóta a számuk naponta 4-5 ezer fővel bővül.
Szerinte adná magát, hogy a fellendült digitális forgalom révén többeket képezzenek át olyan munkakörökre, amelyből hiány van. – De az állam számára sajnos továbbra is mostohagyerek a felnőttképzés, és annak megfelelő mértékű támogatása – fogalmazott. Ezt az is jelzi, hogy a kormányon belül nem találunk olyan pozíciót, amely ezzel foglalkozna, pedig a közoktatás mostani tapasztalatait könnyen át lehetne venni.
Az iparkamara elnöke kitért arra is, hogy meglepő módon a felméréseik azt mutatják, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak, a kkv-knak esetleg jobban sikerül túlélni ezt a válságos időszakot, mint egyes multinacionális cégeknek. Ennek az az oka, hogy számos esetben összefonódott a családi és a céges vagyon, de azért ez is többnyire csak két-három hónapra elegendő. Ezzel szemben a multiknál a tulajdonos mondjuk, két hétre adja oda a forgótőkét, s utána dönt a további finanszírozásról.