
Pikó András Facebook-posztban cáfolta Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára állítását, amely szerint civilekkel és az önkormányzattal folytatott egyeztetések alapján hagyták volna el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem épülő campusának egyes elemeit.
Józsefváros polgármestere szerint egyetlen alkalommal történt „egyeztetés” – amikor Lázár János reggel megjelent a bontási területen, és beszélt néhány emberrel. Ez nem egyeztetés, ez propaganda – tette hozzá.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát a Magyar Rádió régi épületeinek helyén húzzák majd fel 300 milliárd forintból. A lakók és az önkormányzat tiltakozása ellenére az épületek bontását tavaly ősszel elkezdték, és a munkálatok várhatóan a nyárra fejeződnek be. A kormány azt ígéri, hogy az utcákat és a környező homlokzatokat felújítják, és a környékbeli lakóingatlanok tulajdonosainak felajánlják a lakások megvásárlását.
Az építészeti államtitkár most bejelentette, hogy 30 százalékkal olcsóbban, 7 helyett 20 százalék zöldfelülettel fog megépülni a Pázmány új épületegyüttese. Pikó szerint ezek a „változások” már a 2024-es tervben is szerepeltek.
A VIII. kerületi polgármester szerint az Orbán-kormány nem tudja kifizetni az eredeti, túlárazott terveket, ezért húzott le belőle, majd ezt próbálja közösségi eredményként tálalni. Pikó szerint a bontás során az utcák állapota sokat romlott, helyreállítást azonban nem végeznek, sőt még a port sem takarítják el. Szerinte kérdéses, hogy honnan lennének többletmilliárdok közterület-felújításra és lakások tucatjainak megvásárlására. Azt írta, hogy a lakások megvásárlásáról semmi biztosat nem tudni – arra sincs garancia, hogy a megvételt elutasító tulajdonosoknak nem kell-e a kisajátítással szembenézniük.