PDSZ: Körülbelül 13-14 ezer dolgozó jelezte előre, hogy sztrájkolni fog

PDSZ: Körülbelül 13-14 ezer dolgozó jelezte előre, hogy sztrájkolni fog

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatója 2022. október 5-én (Forrás: PDSZ/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az akaratunk kikényszerítésére alkalmas sztrájkjogot követelünk, ezért kellett a polgári engedetlenség, amit a törvény nem tilt – mondta Boros Péterné, a MKKSZ elnöke a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete déli sajtótájékoztatóján. Több közszolgálati intézményben is csatlakoztak, 10 perccel meghosszabbították az ebédidőt. Lekezelik a közszolgálati dolgozókat, követeljük, hogy kezeljék őket emberként – mondta. „Kordont bontottak, mint hajdanán a Fidesz és mint Orbán Viktor. Éltek az emberi jogukkal, vállalták, hogy ezért nem kapnak fizetést, jelezték, hogy elégedetlenek a helyzetükkel. Azért tették, hogy hivatásukért élhessenek és taníthassanak” – magyarázta. Azt is követelik, hogy legalább öt hónap legyen a munkanélküli ellátás. 

Nagy László, a Kölcsey Gimnázium képviseletében azt mondta, az intézményükben körülbelül 45 tanár lépett egész napos sztrájkba. „Nekem hat órám lett volna, ebből négyet meg kell tartanom, így lehetetlen sztrájkolni, ez nem sztrájk” – mondta. A sztrájk úgy nem fenntartható, hogy közben nem látszik, ez ellen is tiltakoztak a kirúgott tanárai. Követeljük a sztrájkjog visszaállítását – tette hozzá.

Komjáthy Anna, a PDSZ elnöke azt mondta, eredetileg inkább kesztyűs tiltakozást akartak rendezni, a fűtési megszorítások miatt, de azán jöttek a kirúgások, így ez felülírta a terveket. Megköszönte a szolidaritási nyilatkozatokat, amiket az ÉSZT-től, a VDSZ-től és az orvosegyetemek szakszervezeteitől kaptak reggel. Az előre bejelentet adatok szerint körülbelül 13-14 ezer dolgozó sztrájkolt, több mint 200 iskolában. valószínűleg akkora lesz a részvétel, mint a márciusi sztrájkban – mondta.

Október 1-re is bejelentett a PDSZ egy sztrájknapot, mert egy éve akkor fogalmazták meg a követeléseiket a PSZ-szel. Egy éve szórakoznak velünk, nem vették figyelembe a követeléseinket, még csak nem is tárgyalnak velünk – mondta. Augusztus végén Maruzsa Zoltán azt mondta, amíg az EU nem dönt, addig nincs miről tárgyalni. Az az álláspontjuk, hogy így, ilyen feltételek mellett is sztrájkolni kell, mert nincs mindenkinek annyi bátorsága, hogy a polgári engedetlenség eszközéhez nyúljon.

Több munkavédelmi rendelkezés is érvényben van, de nem tartja be őket az állam – mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke a kormányzati megszorítások és fűtéscsökkentés kapcsán. A meghosszabbított téli szünet után hogy fogják az egyébként is felhalmozott ügyhátralékot feldolgozni – tette fel a kérdést.