Perekkel akadályoznák lapunk tényfeltáró munkáját

Perekkel akadályoznák lapunk tényfeltáró munkáját

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nehezen viselték a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), annak Hajdú-Bihar megyei kirendeltsége, illetve a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (DSZSZK) vezetői, hogy novemberben és decemberben egymás után tártuk fel a zűrös ügyeiket. Ezek miatt összesen öt sajtó-helyreigazítási pert indítottak lapunk ellen, ám mindegyiket elveszítették első fokon. Az eljárásokban a Társaság a Szabadságjogokért szervezet van segítségünkre, lapunkat Nehéz-Posony Kata ügyvéd képviseli. Ráadásul Ferencziné Kun Beáta, a DSZSZK vezetője rágalmazás miatt büntetőfeljelentést is tett ellenem.

Az, hogy oknyomozó újságírók cikkei miatt az érintettek pert indítanak, nem rendkívüli. A mostani esetet az teszi különlegessé, hogy a cikksorozat miatt az érintettek minden létező helyen megpróbáltak elégtételt venni a birtokunkban lévő bizonyítékok ellenére is.

A Fővárosi Törvényszéken mind az öt eljárás lezárult első fokon – a hatodikat, az SZGYF egyik keresetét pedig visszadobta a bíróság. A döntésekkel megerősítették: egy hangfelvétel alapján megalapozottan állítottuk, hogy a DSZSZK intézményvezetője készpénzt akart elfogadni egy pelenkabeszállítótól. Ebből akart pluszjövedelmet adni a dolgozóknak – más kérdés, hogy a pénzátadás végül elmaradt. Lelepleztük azt is, hogy eltűnt az akkor még a DSZSZK-hoz tartozó Hajdúszoboszlói Idősek Otthonában ellátottak pénze. Miután ez kiderült, a DSZSZK vezetője intézkedett, hogy a költségvetésből utalják át a hiányzó 13 millió forintot. Erről a megyei kirendeltségigazgató, Verdó György is tudott. Megírtuk, hogy bár a hajdú-bihari visszaélésgyanús ügyekről a főigazgatósághoz is eljutottak az iratok, azokat ugyan vizsgálták, de feljelentésről nem intézkedtek. A bejelentők közül ma már senki sem dolgozik az intézményekben.

Sérült gyerekek pelenkáján akart nyerészkedni egy szociális intézet igazgatója | Magyar Hang

A tarthatatlan helyzetet végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elégelte meg: ők jelentették fel az intézményeiket. A leleplezett ügyekben korrupciós bűncselekmények feljelentésének elmulasztása, a DSZSZK-t érintően pedig önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyomoznak. Ezeken kívül megírtuk, hogy a papíron Verdó feleségének nevén szereplő dohánytrafik és lottózó helyiségeit a többi bérlőhöz képest féláron kapja a debreceni önkormányzati cégtől.

Benedek István Zsolt, az SZGYF főigazgatója, alatta Verdó György Hajdú-Bihar megyei kirendeltségvezető, illetve Ferencziné Kun Beáta, a DSZSZK intézményvezetője. Jobb oldalt pedig Mező Barna, aki egy időben az SZGYF fejlesztési igazgatója volt (Magyar Hang-montázs)

Cikkeink után a DSZSZK-ban rendkívüli szigorral próbáltak a feltételezett szivárogtatók nyomára bukkanni. A vesztegetési ügybe keveredett Ferencziné Kun Beáta pedig állománygyűléseken próbálta nyugtatni a beosztottait, hogy valótlanságok jelentek meg róla, és elégtételt vesz. A személyét érintő cikkünket összesen 15 pontban támadta meg. Jogi képviselője a vesztegetés gyanúja esetében arról próbálta meggyőzni a bíróságot, hogy a hangfelvétel nem vesztegetési kísérletet rögzít, „csupán” adományozásról egyeztettek (egyébként ez is tilos).

Azzal is próbálkozott, hogy nem készpénzről tárgyaltak. Ám a bíróság számára sem volt kérdés, mi hallható a felvételen. A bíróság kimondta: Ferencziné egyszer sem jelezte, hogy nem kellene visszaosztani, mert az törvényellenes. Sőt, a beszállító mondta azt is, hogy ő nem akar emiatt börtönbe menni. A szóbeli indoklásban az is elhangzott, hogy Ferencziné jogásza utólag olyan aspektust próbált adni a felvételnek, hogy később ne legyen gondja a nyomozóhatóság előtt.

Dohánybolt az inkubátorházban | Magyar Hang

Ugyanígy elutasították a keresete valamennyi pontját, miután megírtuk, hogy az intézményvezető intézkedett az idősek eltűnt pénzének költségvetésből történő rendezéséről. Állításainkat iratokkal igazoltuk. Ferenczinét összesen 110 ezer forintos perköltség és 72 ezer forint illeték megfizetésére kötelezték. Ebben az ügyben cikkünk alapján költségvetési csalás miatt indult nyomozás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. Az eljárás során engem is tanúként hallgattak meg, a birtokomban lévő iratokat lefoglalták.

A sajtópereken kívül Ferencziné rágalmazás miatt büntetőfeljelentést is tett ellenem, de a feljelentését a rendőrség elutasította. Emiatt magánvádas eljárást kezdeményezett, azonban a kitűzött tárgyaláson nem jelent meg. Úgy tudjuk, kimentette magát.

A feltárt ügyek érintik az SZGYF Hajdú-Bihar megyei kirendeltségét igazgató Verdó Györgyöt, sőt, egészen a főigazgatóságig érnek. Verdó többek között azt az állításunkat kifogásolta, hogy a hangfelvétel alapján a beszállítói visszaosztásnak a kirendeltség más intézményeiben is van gyakorlata. Verdó és az SZGYF még azt is megpróbálta elhitetni a bírósággal, hogy nem kerestem meg őket a cikk megjelenése előtt. Ám ez olyan nevetséges állítás volt, hogy az iratunk láttán a jogi képviselője visszavonta a kifogását, és tárgyalás közben kért elnézést. A bíróság az SZGYF-nek és Verdó Györgynek sem adott igazat egyetlen pontban sem.

Az első fokú, tehát egyelőre nem jogerős ítéletek után e-mailben kerestük meg Ferenczinét, Verdó Györgyöt és Benedek István Zsolt SZGYF-főigazgatót is. Többek között arról érdeklődtünk, érzik-e még a bizalmat, hiszen a felettes minisztérium feljelentést tett a szervezetüket érintő ügyekben. Ferencziné nem reagált. Verdó és Benedek figyelmen kívül hagyták a kérdéseink többségét, és azt írták, még nem zárultak le a perek. Az Emmitől azt kérdeztük, az ítéletek után kezdeményezik-e az érintett személyek felmentését. Azt közölték, hogy az ügyekben büntetőeljárás, nyomozás zajlik, aminek a lezárása után adnak tájékoztatást.

Ferencziné a nyomtatott újság lapzártája után ugyanazt a szöveget küldte el, amit Verdótól és az SZGYF-től is kaptunk. Eszerint a helyreigazítási kérelmekben válaszolt a most feltett kérdéseimre, és a perek még nem zárultak le.

Több mint egy éve túrjuk

Az állami szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények homályos ügyeivel több mint egy éve foglalkozunk. 2019-ben mutattuk be, hogy az SZGYF a püspökladányi lakosok háta mögött kezdte meg a szociális lakások építését a településen. A beruházás annyira váratlanul érte a helyieket, hogy a felháborodás miatt lakossági fórumot is össze kellett trombitálni. Megírtuk, hogy a szóban forgó házak üresek, azokban máig sem él senki. Közben a helyi önkormányzat is tengelyt akasztott a főigazgatósággal. A szomszédos Szerepen – ahol ugyancsak ebben a beruházásban készültek lakásotthonok – ősszel méteres gaz borította a házak környezetét. Ekkor számoltunk be arról is, hogy a kivitelező, a politikai kapcsolatokat sem nélkülöző Tömb 2002 Kft. hiányosan adta át a lakásokat. Volt, ahol kutat felejtettek el fúrni, máshol a kapubejáró nem készült el (úgy tudjuk, utóbbi Püspökladányban időközben elkészült). A Tömb 2002 Kft. egy hajdúböszörményi cég, amely számolatlanul kapja az állami és önkormányzati megrendeléseket, köztük az SZGYF-től is. A cég 2019-ig annak a Mező Barnának lakásába bejegyezve működött, aki egy időben az SZGYF fejlesztési igazgatója is volt.

Az internetről ollózták össze a 21 milliós szakmai tervet | Magyar Hang

Megírtuk azt is, hogy a kitagolásnak hívott folyamatra – ami a tömegellátó intézmények felszámolását és az ellátottak lakásokban történő elhelyezését jelenti – készített szakmai tervre 21 millió forintot fordítottak úgy, hogy a 234 oldalas irat kétharmadát az internetről és más szakmai anyagokból ollózták össze. Az iratokat összehasonlítva derült ki az is, hogy még a pénzügyii kockázatok is azonosak Hajdú-Bihar és Vas megyében.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/12. számában jelent meg március 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/12. számban? Itt megnézheti!