
Az adatvédelmi incidens érintettjei valójában a mentőszolgálat munkatársai, akiknek személyes adatai jogellenesen kikerültek a rendszeréből – erre jutott az adatvédelmi hatóság Magyar Péter kiszivárgott mentős esetlapja kapcsán.
A Bors még tavaly hozott nyilvánosságra két dokumentumot – címmel és több konkrét adattal – amely szerint korábban mentőt hívtak Magyar Péterhez mérgezési tünetekre hivatkozva. Akkori felesége, Varga Judit a Hajdú Péternek adott interjújában úgy emlékezett vissza, hogy volt férje öngyilkossággal riogatta, de mire a mentők megérkeztek, Magyar Péter már nem volt a helyszínen.
Felmerült a kérdés, hogy ilyen esetlapok hogyan szivároghatnak ki a nyilvánosságba. A mentőszolgálat később azt közölte az RTL-lel, hogy dolgozóik körében nem azonosítottak személyiségi jogsértésért vagy adatvédelmi szabályok megsértéséért felelős személyt. Magyar Péter viszont a csatornának azt nyilatkozta, pontosan lehet tudni, ki szivárogtatott: „Minden listázva van, dátum, másodpercre pontosan, látni, hogy ki milyen kóddal lépett be és egy bizonyos személyhez köthetően milyen adatot töltött le, úgyhogy nyilvánvalóan hazudik az Országos Mentőszolgálat NER-káder vezérigazgatója”.
Az ügyben a Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is vizsgálatot indított, megállapításaikat pedig elküldték a 24.hu kérdésére. Többek között azt állapították meg, hogy az esetlapon szereplő személyes adatok jogosulatlan felhasználásával adatvédelmi incidens következett be, amit az adatok sajtóban történő közzététele követett. Az incidens ugyanakkor egészségügyi személyes adatokat nem érintett, tekintettel arra, hogy az esetlapon nem szerepel egy konkrét beteggel kétséget kizáróan összefüggésbe hozható személyes adat. Közlésük szerint így az adatvédelmi incidens érintettjei valójában az Országos Mentőszolgálat munkatársai, akiknek személyes adatai jogellenesen kikerültek a rendszeréből.