Peti most legyen nagy pofád – a KSH volt szóvivője üzent Magyar Péternek
(Forrás: Youtube)

Egy mesterséges intelligenciával készült dallal üzent Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének Ozsváth Kálmán, akit tavaly ősszel neveztek ki a Központi Statisztikai Hivatal szóvivőjének – szúrta ki a 24.hu. „Peti most legyen nagy pofád” a dal címe, amely alapvetően Kollár Kingáról, illetve a hazaárulásról szól.

Frissítés:
Cikkünk megjelenése után a KSH közölte, hogy Ozsváth Kálmán 2025. március 31-e óta nem a Központi Statisztikai Hivatal szóvivője, nem áll a hivatal alkalmazásában egyéb munkakörben. Tiszteletben tartva az adatvédelmet, valamint a korábbi és a jelenlegi munkatársaik, egyedi, személyes, munkaügyi kérdéseket továbbra sem kívánják kommentálni.

Ozsváth Kálmán – mint azt a portál felidézte – 14 éven át, 2024 októberéig önkormányzati képviselő volt Újpesten a Fidesz színeiben, tavaly azonban alulmaradt a választáson, és nem került be a testületbe. Ezt követően kapott állást a statisztikai hivatalnál. Az Átlátszó akkor összegyűjtötte, hogy korábban dolgozott az Echo TV-nél, rövid ideig volt az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa, tevékenykedett a Fidelitas szóvivőjeként, 2023-ban pedig a Drogkutató Intézet drogpolitikai igazgatójaként nyilatkozott. 

A KSH oldalán Ozsváth Kálmán nevére rákeresve mindössze két találat van: a szóvivői kinevezése magyar és angol nyelven. Érdekesség ugyanakkor, hogy a hivatal jelenlegi álláspályázatai között szerepel egy, amelyben szóvivőt keresnek, április 24-én lehet a pozícióra jelentkezni. Mindenesetre Ozsváth Kálmán közösségi oldalán rendszeresen oszt meg KSH-s kutatásokat, illetve legutóbb két hete posztolt egy álláshirdetést azzal, hogy „csatlakozz hozzánk”.

A dal előzménye, hogy Kollár Kinga tiszás EP-képviselő egy brüsszeli bizottsági ülésen úgy fogalmazott: „magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára”. – Ez (az eljárás) hatékonyan befolyásolja a magyarok életét, a magyar emberek romló életminősége pedig erősítette az ellenzéket – tette hozzá. Kollár Kinga ezzel kapcsolatban azt írta a Facebookon, hogy „szinte minden, az Európai Parlamentben tett felszólalásomban azért álltam ki, hogy az uniós pénzek mihamarabb megérkezzenek Magyarországra”. A történtekre reagált Orbán Viktor is azzal, hogy akik a magyarok ellen dolgoznak Brüsszelben, tűnjenek a magyar közéletből, majd később Gyurcsány Ferenc őszödi beszédével vont párhuzamot.