Teherautóval szállítottak kórházba egy túlsúlyos beteget speciális mentő hiányában
Képünk illusztráció (Forrás: Országos Mentőszolgálat)

Platós tehergépkocsival szállítottak egy beteget kórházba a Magyar Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) által megosztott fénykép tanúsága szerint. A fotóhoz azt írták: „2025. Magyarország, Országos Mentőszolgálat, túlsúlyos, intubált-lélegeztetett beteg szállítása platós teherautón”. Az eset megtörténtét a mentőszolgálat nem cáfolta. Győrfi Pál szóvivő szerint egy erre a célra szolgáló speciális jármű fejlesztése folyamatban van.

Lengyel Tibor érdekképviseleti vezető a Magyar Hang érdeklődésére azt mondta: a fénykép Budapesten készült, egy budai kórházban, ahová a beteget szállították. A beteg mentőautóval nem volt szállítható.

– Korábban rendszeresítve volt egy Mercedes típusú mentőautó, de azt már több mint öt éve kivonták a szolgálatból – emlékeztetett. Elmondása szerint ez a speciális jármű – amelyet bálnamentőként emlegettek – a budapesti bázison állt, és ha túlsúlyos beteget kellett szállítani, akkor a vezényelt mentők felvették, majd ezzel mentek a betegért. Mióta azonban ez a jármű nem áll rendelkezésre, állítása szerint alvállalkozó bevonásával történik a túlsúlyos betegek szállítása. Felvetésünkre, hogy a képen látható szállítási mód megfelel-e az előírásoknak sterilitási, akár biztonsági szempontból, Lengyel Tibor úgy fogalmazott: semminek sem felel meg, nemcsak a beteg, hanem a kollégák biztonsága szempontjából sem. Szerinte minden megyeszékhelyen szükség lenne egy túlsúlyos betegek szállítására alkalmas járműre.

Megkerestük az ügyben kérdéseinkkel az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ). Egyebek mellett arra voltunk kíváncsiak: mi annak az oka, hogy platós teherautón történik a túlsúlyos beteg szállítása?; évente átlagosan hány alkalommal szükséges platós teherautót igénybe venni?; megfelel-e az előírt biztonságos és steril szállítási körülményeknek ez a szállítási mód?; ha valóban kivonták a túlsúlyos betegek szállítására alkalmas járművet, miért nem pótolták, illetve mennyi pénzbe kerülne egy vagy akár több ilyen jármű beszerzése?.

Győrfi Pál, az OMSZ kommuikációs és PR vezetője azt írta: a kirívóan nagy, 270 kilogramm feletti súlyú és testméretű betegek szállítása nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is ritka feladatot – évente néhány esetet – és nagy kihívást jelent. Rendszerint a lakásból, épületből való kimentés és a betegmozgatás, kórházba szállítás is egyedi megoldásokat igényel.

A járműbeszerzésre vonatkozó felvetéseinkre azt közölte: az elmúlt években többféle járművet is vizsgáltak ellátási, szállítási alkalmasság szempontjából, de a speciális szempontok – például a jármű és hordágy méretei, teherbírása, a beteg körbejárhatósága, a járműbe történő biztonságos behelyezés és kiemelés lehetővé tétele – nem feleltek meg az elvárásoknak. Egy erre a célra szolgáló speciális jármű fejlesztése most folyamatban van.

– Köszönjük mentő és tűzoltó bajtársainknak, hogy még a legszélsőségesebb esetben is találnak megfelelő segítő megoldást és a beteg ellátását a kimentés, szállítás alatt is folyamatosan lehetővé teszik, biztosítják. Győrfi Pál üzent a MOMSZ elnökének is. „Szégyellje magát, hogy a mentők lejáratása érdekében még a betegjogok nyilvános megsértésétől sem riad vissza (a beteg azonosítására alkalmas fényképet tettek közzé, amit csak órákkal később módosítottak, homályosítottak el).