
Elkészítették-e a törvény által előírt környezetvédelmi hatáselemzést az árrésstop kihirdetése előtt? Ezt kérdezte a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek írt levelében a Levegő Munkacsoport. Az árrésstop alá eső élelmiszerek túlnyomó többségének fogyasztását ugyanis környezeti és egészségi szempontból is korlátozni kellene, nem pedig ösztönözni.
– Már az ókor óta tudjuk, hogy ha az állam beavatkozik az árakba, annak sokkal több a kára, mint a haszna. De nem is kell az ókorig visszamenni: a Szovjetunió összeomlásában is jelentős szerepet játszott, hogy az állam eltérítette az árakat a valódi költségektől, és így teljes zűrzavar alakult ki a gazdaságban. A helyzet azóta azzal is romlott, hogy amennyiben az árak nem tükrözik a valódi költségeket, akkor nemcsak a gazdaság, hanem a létünket biztosító természeti feltételek összeomlása is előre látható – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász, a civil szervezet elnökségi tagja.
A Levegő Munkacsoport közölte, az árrésstop alá eső 30 termékcsoportból mindössze hét nem állati eredetű, és ez utóbbiak nagy része (cukor, liszt) sem olyan, aminek a fogyasztását elő kellene segíteni. Az árrésstop pedig várhatóan arra is fogja ösztönözni a kereskedőket, hogy a veszteségeik elkerülése végett egyéb termékek árát emeljék, így például a zöldségekét és a gyümölcsökét, ami még inkább visszaveti ezeknek a termékeknek a vásárlását. A tudományos kutatások alapján készült nemzetközi ajánlások viszont éppen a növényi eredetű élelmiszerek, különösen a zöldségek és gyümölcsök fokozottabb fogyasztását és a húsevés visszaszorítását sürgetik. Az is várható, hogy az árrésstop hatására megnövekszik a gyengébb minőségű termékek aránya a boltokban.
A nagyüzemi hús- és tejtermelés az egyik legkörnyezetrombolóbb tevékenység: többek között az üvegházhatású gázok 18 százalékát bocsátja ki – nemcsak szén-dioxidot, hanem metánt is, amely 84-szer erősebben melegíti a légkört, mint a szén-dioxid, és a légszennyezést is növeli. A hústermelés számottevően hozzájárul a természetes élőhelyek pusztulásához is.
A Levegő Munkacsoport levelében kifejtette, hogy az egyre nagyobb válságok elkerülése érdekében a kormánynak minden jelentősebb intézkedése előtt alapos környezeti elemzést kell készítenie, és azt nyilvánosságra kell hoznia (amint ezt a vonatkozó törvények is előírják).