
Pokol Béla volt alkotmánybíró szerdán a Facebook-oldalán közölte, hogy nem tud személyesen részt venni a kiadója által a könyvhétre szervezett pénteki könyvbemutatón. Távolmaradását „az alkotmánypuccstervek elleni szellemi előkészületek miatt rám szakadt tennivalókkal” indokolta.
A közlemény újabb fejezete annak az alkotmányjogi vitának, amelyet Pokol néhány napja a Magyar Nemzet hasábjain indított el. A kormánylapban megjelent véleménycikkében azt javasolta, hogy az alaptörvényt egészítsék ki egy új jogintézménnyel – a különleges alkotmányi renddel –, amely megelőzné az általa „alkotmánypuccsnak” nevezett kormányváltási próbálkozásokat.
Pokol a cikkben úgy vélekedett, hogy baloldali jogászok a háttérben már most egyfajta jogi „puccsra” készülnek 2026 után, ezért szerinte az alkotmányt ki kell egészíteni egy olyan rendelkezéssel, amely ilyen helyzetekre különleges eljárást ír elő.
Az általa felvázolt új rend lényege: ha az Országgyűlés vagy a kormány olyan intézkedéseket hozna, amelyekhez normál esetben minősített többség szükséges, de ezt nem tartják be, akkor „alkotmányvédelmi helyzet” állna elő. Ezt a helyzetet az államfő, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke vagy a legfőbb ügyész állapíthatná meg. Ennek nyomán megalakulna az Alkotmányvédelmi Tanács, amely ideiglenesen átvenné a végrehajtó hatalmat, felfüggesztené a parlament működését, és új kormányt nevezne ki, vagy – ha ez nem sikerül – új választásokat írhatna ki.
A javaslat az ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek körében komoly kritikákat vált ki, mivel gyakorlatilag egy államcsínyt intézményesítene, amelynek keretében egy szakmai–intézményi grémium ideiglenesen hatályon kívül helyezhetné a demokratikus működés alapelemeit. Pokol Béla szerint azonban ez a garanciája annak, hogy a „jogállamiság ne váljon eszközzé egy esetleges puccsban”.