
„Lelkek Pásztora” címmel készült dokumentumfilm Iványi Gáborról. Az alkotók két éven keresztül követték Iványi Gábor tevékenységét – számolt be közleményében az Oltalom Karitatív Egyesület.
Mint kifejtették, „amikor a film forgatása elkezdődött, még nem lehetett tudni, hogy milyen mozgalmas időszak következik, Covid lezárások, pénzelvonások, intézmények az ellehetetlenülés szélén. A film végigkíséri Iványi Gábort ebben a küzdelmes időszakban, közben bemutatja életútját, gondolkodásmódját, értékrendjét”.
Arra is kitértek, a film teljes egészében saját finanszírozásban valósult meg, támogatás nélkül, a film népszerűsítését és terjesztését is az alkotók szervezik. – Az alkotók elmondása szerint azért volt számukra fontos ennek a filmnek az elkészítése, mert azt remélik, hogy Iványi Gábor történetének bemutatásával egy olyan értékrendet, olyan gondolkodásmódot juttatnak el a nézőközönséghez, amelynek megértése egy emberségesebb, élhetőbb világot eredményez – jelezték. A film rendezője Kalmár Judit, aki a forgatókönyvet is írta, míg az operatőr, vágó Kálmán István.
A közlemény azt is jelezte, a dokumentumfilmet jelenleg egy mozijegy áráért a Vimeo videomegosztó csatornán lehet megnézni, de az alkotók több nyitott vetítést is terveznek, illetve a keresik azokat a szponzorokat és a média partnereket, aki abban segítenének, hogy szélesebb közönséghez is eljusson a film. – Miután Iványi Gábor intézményei továbbra is nagyon nehéz helyzetben vannak, ezért az alkotók a film bevételének felét az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánlják fel – közölték.
Iványi Gáborékhoz éppen hétfőn vonult ki a NAV költségvetési csalás vádjával, az adóhatóság szerint 3 milliárd forinttal tartoznak Iványiék, ám a lelkész szerint az állam tartozik nekik évek óta – immár 12 milliárddal. A történtek miatt aznap délután tüntetést is tartottak, ami dulakodásig fajult.