Pósfai Gábor: Lehetetlen a téglákat teljesen kiszűrni
Farkas Dezsó, Magyar Péter, Radnai Márk és Pósfai Gábor (Fotó: Magyar Péter / Facebook)

Számítottam arra, hogy támadni fognak, de nem akarom megszokni. Nem lepett meg, de nem érintett jól – nyilatkozta Pósfai Gábor a 24.hu-nak. Mint ismeretes, Magyar Péter két hete jelentette be, hogy a Decathlon korábbi ügyvezetője veszi át a Tisza Párt operatív működtetését Radnai Márk alelnöktől.

Pósfai a Telex beszámolója szerint elmondta, hogy a bejelentés után napokon keresztül kijött egy stáb a háza elé, és lánya úgy megijedt, hogy nem mert hazamenni. „Az, hogy kijönnek az otthonunkhoz, hogy félelmet keltenek a családomban, olyan szint, amit jobb- és baloldaltól függetlenül el kellene ítélni” – közölte. Elmondta, hogy az illegális migrációval kapcsolatos gondolatait is „kiforgatták” a kormánypárti lapokban, jelezve, hogy mindig is elítélte az illegális migrációt.

Pósfai elmondta, hogy 2010-ben még a Fideszre szavazott, és mindazok az értékek, amelyeket a párt akkor képviselt, hozzá közel álltak, sőt ma is közel állnak, de tíz éve már kiábrándult. Közölte, hogy mindig is érdekelte a politika, és kereste több ellenzéki párt is egy nagy figyelmet kapott 2017-es Facebook-posztja után, hogy „menjek el gyűlésre, de minden ilyet elutasítottam.”

„Most viszont még nagyobb bennem az elkeseredettség, ez is szerepet játszik a csatlakozásomban” a Tisza Párthoz. Pósfai elmondta, hogy ő jelentkezett a párthoz, de végül azután került be, hogy egy közös ismerőse összeismertette Tarr Zoltánnal, a Tisza-párti EP-képviselőjével, ami elindította a folyamatot. Magyar Péter már a második találkozón részt vett, és Pósfai elmondása szerint „nem kellett egymást győzködni, inkább magamat kellett meggyőznöm, hogy ez jó lesz”.

A 24.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy nem szakpolitikai kérdésekkel foglalkozik majd, hanem a humán-erőforrás, a pénzügy, a jog és az IT tartozik hozzá, illetve az egyes projektek és csapatok koordinálása. „Szervezetet, szervezeti struktúrát építeni csatlakoztam” – mondta. „Nálam is lesz átvitt értelemben a kasszakulcs, de nem csak nálam” – válaszolta az ezt firtató kérdésre.

Közölte, hogy még véletlenül sem hívja magát pártigazgatónak, és „nagyon nem leszek” a Tisza Párt Kubatov Gábora, és „nem a mindennapi politikai csatározásokban leszek benne”. Elmondta, hogy a párt vezetésében a szűk mag három fő.ó: Magyar Péter, Tarr Zoltán, Radnai Márk, és melléjük jött nemrég Tóth Péter kampányfőnök, hozzátéve, hogy „ebbe kapcsolódok bele én is.”

Arra a kérdésre, hogy ki tudják-e szűrni a téglákat, közölte, hogy „teljesen kiszűrni teljesen lehetetlen, de ha folyton erre gondolnánk, akkor nem is tudnánk dolgozni.”

Arra a kérdésre, hogy milyen főnök Magyar Péter, diplomatikusan csak annyit válaszolt, hogy „rövid időt töltöttünk eddig együtt, hogy markáns értékelést adjak”, hozzátéve, hogy „sose éreztem azt, hogy le akarna uralni engem”.