Pottyondy Edina a mohácsi vészhez hasonlította Orbánék covid-járványkezelését
Pottyondy Edina (Fotó: Youtube)

Azért az valahol felér egy beismerő vallomással, hogy Orbán Viktor körbenézett az országban, és a kormányzása sikersztorijaként most éppen a covid-járványkezelést próbálja eladni. Mintha Szapolyai János Moháccsal akarná igazolni az alkalmasságát a királyi trónra. Hiszen majdnem odaért – ezzel a lesújtó kritikával kezdte Facebook-posztját Pottyondy Edina.

Mint írja, a járványkezelés témája valóságos aknamező, de abban megállapodhatunk, hogy nincs ember sem Magyarországon, sem a széles nagyvilágban, aki azt mondaná, hogy „Ejj! Úgy kellett volna, ahogy a magyarok csinálták!”  Az ország a világ egyik legmagasabb halálozási arányával zárta a pandémiát, miközben anyagilag és mentálisan tönkrement emberek tízezrei maradtak magukra. A kormányzati döntéseket teljes zűrzavar és átláthatatlanság jellemezte az influenszer szerint. – Eközben a járvány legsötétebb perceiben is azon dolgozott a kormány, hogy hogyan tudnak újabb és újabb tízmilliárdokat ellopni a közösből – fogalmaz. Felidézi, hogy Orbánék ekkor vezették be a veszélyhelyzetet, mint államformát. A kormány ezt az eszközt arra használja, hogy a saját maga által hozott törvényeket is bármikor megkerülhesse. Szerinte a közvélemény is egyre inkább úgy látja, hogy a hatalom nemcsak korrupt, hanem teljesen alkalmatlan is. 

– A covid-időszak egy érzelmileg telített, kiszámíthatatlan, válaszok nélküli téma, és most már ott tartanak, hogy a bizonytalanság, a mocsár, a régi kudarc is sokkal jobb a Fidesznek, mint amiről jelenleg szól a közélet. Azaz arról, hogy amihez nyúlnak, elporlad vagy offshore bankszámlára kerül – teszi hozzá. A humorista szerint bár a covid-kezelés körüli kérdések megosztóak és vitathatóak, az ország jelenlegi állapota már nem hagy kétséget. Az oktatás, az egészségügy, a gyermekvédelem és az inflációval küzdő bolti árak mind azt mutatják, hogy Magyarország mára a működőképesség határára jutott. „A covid-kezelésen még lehet vitatkozni. Lehet érveket találni pro és kontra, hogy abban a helyzetben mit kellett, mit lehetett volna tenni. Az, hogy az ország mára a működőképesség határán van, és csúcsra járatják a rablóprivatizációt, az viszont aligha lehet vitatéma” – zárja bejegyzését. 

Pottyondy bejegyzésének apropóját az „Így győztük le a covid-járványt” című kormányzati propagandavideó adta: a vasárnap Orbán Viktor oldalán bemutatott kisfilm nagy vitát váltott ki, mert teljes mértékben sikertörténetként írta le a covid elleni védekezést. A járvány miatt elhunyt közel 50 ezer magyarról, és a világviszonylatban is kiugróan rossz halálozási statisztikákról viszont nem esett szó a filmben. Magyar Péterék ugyanekkor közzétettek egy ellenvideót, amelyben a Tisza Párt elnöke és Kulja András, a párt orvos végzettségű EP-képviselője erős kritikával illették a pandémia kezelését, emiatt Takács Péter egészségügyi államtitkár feljelentést készül tenni.