Pottyondy Edina: Mi vagyunk a többség, mi vagyunk a normalitás
(Fotó: Albert Enikő/Magyar Hang)

„Ez a Magyarország nem ugyanaz, mint két éve. A sötét mágia gyengül, az emberek józanodnak. A Fidesz elvesztette az utcát, a kormány totális alkalmatlansága nehezen vitatható. Rogán és Habony hazugságai nem működnek, az Orbán-család harácsolása bicskanyitogató” – írja a Facebookon Pottyondy Edina humorista, aki szerint „az elmúlt tizenöt év minden politológiai okoskodása, és minden tapasztalatunk a Fidesz győztes receptjeiről érvényét vesztette. Hiába hamisítja meg Lázár János a MÁV késéseit, hiába hazudik a KSH az inflációról és a szegénységről, hiába idomít ketrecharcosokat Menczer Tamás, a 15 év mocskát, korruptságát, hozzá nem értését egyre nehezebb leplezni. Az a helyzet, hogy akik tegnap még százezres ’békemeneteket’ szerveztek, azok ma emberek közé sem mernek menni, miközben az ellenzéki világ sok tízezres tüntetésekkel jelzi, hogy ma már mi vagyunk a többség. És csak erre jött rá a Pride, ahol a melegekkel szembeni uszításra válaszul, a gyülekezési jog védelmében több százezer ember demonstrált, és tette zárójelbe a Fidesz minden ’békemenetét’. Mondjuk ki nyugodtan: mi vagyunk a többség. Mi vagyunk a normalitás, akik nem kérnek Orbán Viktorból, Vlagyimir Putyinból, akkuszolgaságból és Várkonyi Andrea egymilliós nadrágjából” – írja Pottyondy, aki fölteszi a kérdést: hogy mi törte meg a két éve még leválthatatlannak tűnő hatalom népszerűségét?

„A gazdaság hosszú évek óta tartó vergődése? Az infláció? Az egészségügy állapota? Az oktatásé? A kormánytól független sajtó tizenöt éves munkája, ami bemutatta a Mészárosok, a Tiborczok a Matolcsyk közpénztolvajlásait? A kegyelmi ügy? Magyar Péter feltűnése? Hadházy Ákos képei Orbán hatvanpusztai luxus kastélyáról és a neresek pofátlan luxizásáról? Majka Bindzsisztánja? A civil tüntetések? A lázadó popzenészek? Az, hogy Karácsony Gergely végre tököt növesztett, és nem taktikázott, nem mismásolt, nem ravaszkodott, hanem egyértelműen a választói oldalára állt? Az egyre több bátor kisvárosi polgár, akik helyben megtörték a Fidesz rémuralmát, mint Mosonmagyaróváron, Pápán vagy Keszthelyen? Azok az emberek, akik felemelték a hangjukat a munkahelyen, a Facebookon, baráti társaságban, hogy ez már sok, ez tarthatatlan, hogy a Fidesz elárult mindent, amit valaha megígért?”

Pottyondy Edina válasza: „Azt hiszem, mind kellett ahhoz, hogy ez a szolgasághoz, vereséghez, az erő kultuszához szoktatott társadalom végre megcsörgesse a láncait. És az van, hogy a magyarokon élősködő elitnek már nincs is más választása, mint ezután a kudarc után is menekülni előre a gyűlöletbe, a szavazatvásárlásba, a jogi és alkotmányos csalások sokaságába. És az egyelőre csak bújtatott erőszakba. A Fidesz egy tisztességes választáson elvérezne. Nemhogy társadalmi többség nincs mögöttük, de a hatalmi gépezet által biztosított szavazat százezrek nélkül az MSZP és a DK sorsára jutna az állampárt. Letelt az idejük, kiismertük őket” – írja. „Az a több százezer ember, aki tegnap a törvényi tiltás, a hatósági megfélemlítés, a nagypofájú fasiszták fenyegetése ellenére a szabadság és az elfogadás mellett demonstrált, azt hiszem, hogy sok minden másban is egyetért. Egyetértenek, hogy arányos választási rendszerre van szükség, kevesebb központosításra és sokkal több helyi önkormányzatiságra, feudális előjogok helyett piacra és versenyre. Sokkal több szociális biztonságra, korszerű oktatásra és európai egészségügyre. És persze valódi elszámoltatásra. És most mutatkozik egy kis esély. Hálás vagyok minden egyes embernek, aki kint volt a Pride-on, és azoknak, akik kint voltak az elmúlt évek demonstrációin. Egy tüntetéstől nem szabad csodát várni, de ez az óriás tömeg erőt és hitet adott, hogy lehetünk még büszke európai és magyar polgárok. Mert ez a fűtőanyaga a rendszerváltásnak, ez a receptje a győzelemnek. Hinni magunkban, hinni az igazukban, és hinni abban, hogy ez a kicsiny nép újra csodát tesz. Rákosi és Kádár után lerázza magáról Orbán Viktort is” – ez Pottyondy Edina véleménye.

Szintén a vasárnap híre, hogy a Závecz Research felmérése szerint 11 százalékkal, 46-35 arányban vezetne a Tisza a Fidesszel szemben a biztos szavazók körében, ha most vasárnap tartanák a választásokat. A Mi Hazánk 7, a DK 5 százalékkal jutna be a parlamentbe most a Závecz eredményei szerint. A reprezentatív minta 1500 fős mintán készült.