
A XXII. kerületben arra figyelmeztették a szülőket a múlt héten iskolák, hogy két alkalommal is gyerekeket akartak elcsalni nyalókával egy fekete BMW-ből – értesült a Magyar Hang. Információink szerint a figyelmeztetésben szereplő leírás szerint egy barna (de állítólag felmerült szőke hajszín is már), rövid hajú, alacsonyabb, fiatal nő próbálkozott, aki szakadt farmernadrágot viselt, és szerencsére a gyerekek nem mentek vele – állt a jelzésben. Persze nem tudni, hogy az említett esetek valóban megtörténtek-e, ezért az alábbi kérdéseket küldte a Magyar Hang kedden a BRFK-nak:
1. Önökhöz érkezett-e hasonló tartalmú bejelentés?
2. Ha érkezett ilyen bejelentés, indul-e nyomozás?
3. Az iskolák fokozott óvatosságot javasolnak a szülőknek, és azt, hogy néhány napig inkább ők menjenek a gyerekekért. A rendőrség mit javasol a szülőknek?
Megkeresésünkre válaszként a rendőrség a szerdai közleményüket ajánlotta a figyelmükbe. Ebben úgy fogalmaztak: Budafokon is terjedni kezdett a hír, amely szerint egy ismeretlen próbált megszólítani diákokat általános iskolák közelében. Az ügyben a BRFK XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága részletes adatgyűjtést végzett a közlemény szerint, amely alapján mindeddig nem merült fel bűncselekmény gyanúját alátámasztó információ. Mindenesetre a bűnmegelőzési előadók felkeresik az oktatási intézményeket, és velük közösen megteszik a szükséges intézkedéseket. Arra is emlékeztettek: a közösségi médiában több bejegyzés jelent meg a közelmúltban, melyek szerint az országban több helyen is gyerekeket próbáltak elrabolni. Az információ sehol sem bizonyult megalapozottnak.