Puzsér: Minél jobb eredményt érünk el, annál nagyobb lesz a nyomás a politikán

Puzsér: Minél jobb eredményt érünk el, annál nagyobb lesz a nyomás a politikán

Puzsér Róbert

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem hatalomra jutni

akarunk, mindössze létezni, azt, hogy hallják meg a hangunkat –

erről beszélt Puzsér Róbert szombaton, amikor az önkormányzati

választásokat megelőző hivatalos kampány kezdetét vetette. Az

egyik budapesti bisztróban, néhány tucat érdeklődő előtt

megtartott nagyjából félórás rendezvényen a publicista azt

mondta, ő és támogatói arra tartanak igényt, hogy a környezet

élhetőbb és zöldebb legyen, az utcákat a gépkocsik helyett az

emberek uralják, a Duna partját pedig birtokba lehessen venni.

Demszky Gábor idején szerinte a városnak nem volt gazdája, Tarlós Istvánt pedig egy zsémbes házmesternek nevezte. Márpedig ideje lenne egy tényleges vezetőnek, aki a várost szolgálja, nem pedig Orbán Viktort és az MSZP-t. – Akit nem tart markában a parkolási maffia, aki egyesíteni és nem uszítani akarja a főváros népét – mondta. Ahogy már korábban, ezúttal is élesen bírálta a jelenlegi városvezetés mellett az ellenzéket is. „Akik ma Orbán Viktor rendszerét kihívhatják, maguk is a rendszer részei” – célzott a többek között szocialista támogatással is induló ellenfelére, Karácsony Gergelyre.

Saját kampányáról úgy fogalmazott, hogy mindenkinél kevesebbet ígérnek, egy reális alternatívát kínálnak, amely mentes a marketing-hazugságoktól. „Centristák vagyunk, civilek és hazafiak” – mondta. Ellenfeleinek – Puzsér Róbert szavai szerint – szektáik vannak, történelmi sérelmeik és elképesztő mohóságuk, a Sétáló Budapest csapatának viszont ügyei.

Elviselhetetlen zöldfogyatkozás - Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti munkaterve | Magyar Hang

A rendszerváltás óta temérdek pénz özönlött a fővárosba. Nem kevesebb, mint amennyiből a millennium idején felépült. Most ez a pénz úgyszólván lakhatatlanná tette a várost. Sivár irodanegyedek, lakóparknak csúfolt kaszárnyák és a hagyományos városközpontokat tönkretevő plázák épültek belőle. A város arculatát hegekként csúfítják el a foghíjtelkekre felhúzott acél-üveg irodaépületek.

Azt mondta, hogy győzni akar, de ez mást jelent neki, mint Tarlós Istvánnak vagy Karácsony Gergelynek. Úgy fogalmazott, hogy nem akar főpolgármester lenni, de készen áll rá, vállalja az ezzel járó felelősséget. Valójában azt akarja, hogy legyen megkerülhetetlen a Sétáló Budapest programja. Hogy az embereket zavarja, ha a Lánchídon autók járnak, hogy a politikusok ne kampányoljanak betarthatatlan ígéretekkel és gyűlölettel. „Számomra ez jelenti a győzelmet” – fogalmazott. Nem is érdeklik a politikai ciklusok, öt vagy tíz év múlva újra itt lesz, hacsak addig valaki nem valósítja meg a programját. Úgy véli, minél jobb eredményt érnek el az október 13-i választáson, annál nagyobb lesz a nyomás a politikán, hogy változzon.